Bánffyhunyadon iktatták be tisztségébe a nemrég megválasztott kalotaszegi esperest január 27-én. Vincze Minya István nyárszói-sárvásári lelkipásztort az egyházmegyei közgyűlés tavaly november 26-án választotta esperessé. A mandátum csupán jövő év végéig tart, mivel ekkor kerül sor az egész erdélyi református egyházkerületben a tisztújításokra. Az ünnepi istentisztelet keretében beiktatták továbbá az egyházmegyei főjegyzőt, a missziói előadót, számvevőt és a póttanács tagokat. Istentisztelet után közgyűlésre került sor, ahol többek között a kalotaszegi egyházmegyei határmódosítás kérdése is napirendre került.
Az ünnepi istentiszteleten a helybéli lelkipásztor, Kusztos Tibor hirdetett igét, az eseményen az egyházmegyei közgyűlés tagjain kívül részt vettek a helybéli gyülekezeti tagok és más településről érkezett hívek is. Az igehirdetésen a lelkész utalt az ökumenikus imahétre, mely jelenleg a világ keresztyén gyülekezeteiben zajlik kiemelve, hogy az egység csak Isten lelke által valósulhat meg. A keresztyén egyházak közös pontjaira utalva beszélt az úrvacsora sákramentumáról, mely minden felekezetben központi helyen áll, még akkor is, ha más a dogmatikai megközelítése. Napjainkban nagyon sok hatás éri nem csupán az egyházat, hanem a társadalom minden egyes tagját. Az egységet a kapcsolatok szintjén is nehéz megvalósítani, nem csupán az egyházban – hangzott el. Az ünnepi istentisztelet keretén belül a bánffyhunyadi kórus adott elő kalotaszegi népdalfeldolgozásokat.
Istentisztelet és a közgyűlés megalakulása után első napirendi pontként sor került a beiktatásra. Mint rangidős lelkipásztor, Czikó Sándor gyalui lelkész iktatta be esperesi tisztségébe Vincze Minya Istvánt. Az esperes az eskütétel után kifejtette, hogy e tisztség betöltését elsősorban a szolgálatban látja, és kéri a kollégákat, hogy segítsék őt a szolgálatvégzésben. Ezután az esperes beiktatta tisztségébe a többi személyt, akiket a csonka ciklusra valamilyen tisztségbe megválasztottak.
A közgyűlés a hunyadi gyülekezeti teremben folytatódott, a tavalyi költségvetések elfogadásával. Mivel az egyházmegyei kerületi képviselő tisztsége nem dőlt el, ezért erre a tisztségre új választást rendelt el az egyházkerület. A választás idejére az esperes felfüggesztette a közgyűlést az egyházi rendszabály szerint. A szavazatok leadása után a választási bizottság elnöke, Kusztos Tibor felolvasta a választási jegyzőkönyvet, melynek értelmében minden szabályszerűen zajlott, és a közgyűlés Papp Hunor sztánai lelkészt választja meg kerületi küldöttnek, aki a fellebbezési határidő lejárta után töltheti be jogerősen a tisztséget.
A közgyűlésen szó esett a kórházlelkészi állás létrehozatásáról Bánffyhunyadon, mely törekvés mindezidáig különböző okok miatt meghiúsult. Kusztos Tibor lelkipásztor elmondta, hogy rendszeresen el szokott látogatni a kórházba, sőt a legátus is mindig végez szolgálatot sátoros ünnepek alkalmával, de mivel az egész egyházmegye területéről érkeznek betegek, nagyon jó ötletnek tartja, ha végre sikerülne a kórházlelkészi állást állandósítani. Az esperes szerint nem lesz könnyű feladat a válságban új lelkészi állást beindítani, de szerinte sem szabad lemondani az ügy kivitelezéséről.
A napirendi pontok között szerepelt a határmódosítás kérdése is. Vincze Minya István esperes felolvasta az egyházmegyei közgyűlés döntését, melynek értelmében a Kalotaszegi Református Egyházmegye szívesen befogad minden gyülekezetet, aki önként és jó szívvel akar csatlakozni az egyházmegyéhez, de a bánffyhunyadi központot nem kívánja sehova áthelyezni. Az igazgatótanácsi határozatot a közgyűlés egyhangúan megerősíti.
Közgyűlés után Vincze Minya István esperes és Papp Hunor nyilatkoztak a határmódosítással kapcsolatban. Az esperes elmondta, hogy a kalotaszegi egyházmegye egyhangúan kifejtette véleményét a közgyűlésen azáltal, hogy megerősítette a vezető tanács határozatát, melynek értelmében szívesen befogadnak minden olyan gyülekezetet, amelyik a kalotaszegi tájegységhez tartozik, de nem része az egyházmegyének. Fontosnak tartja, hogy ezek a gyülekezetek jó szívvel, és mindenféle kényszerítés nélkül csatlakozzanak. Azt is megerősíti, hogy az egyházmegye nem szeretné elköltöztetni a székhelyét Bánffyhunyadról, hisz mindig is itt volt az egyházmegye, de az egész Kalotaszeg központja is.
Papp Hunor sztánai lelkipásztor szerint a Kolozsvár közvetlen vonzáskörében levő gyülekezetek azért nem szeretnék, ha csatlakozásuk esetén Bánffyhunyadon maradna a központ, mert a megyeszékhelyhez vannak kötve adminisztratív szempontból. Figyelmeztet azonban arra, hogy jelenleg több gyülekezet is létezik, amely a kalotaszegi református egyházmegyéhez tartozik, de közigazgatásilag Zilah a megyeszékhelyük. Az Almás völgyében levő gyülekezetek évtizedek óta Bánffyhunyadon intézik egyházi ügyeiket, az állami adminisztrációt pedig Zilahon. Papp Hunor hangsúlyozta, hogy a kalotaszegi egyházmegye nem életképtelen, hiszen a tavaly ez volt az egyetlen olyan egyházmegye az erdélyi református egyházkerületben, amely mindenféle tartozását rendezte. Nem látja értelmét az erőltetett határmódosításnak, hiszen senkinek nem lenne haszna abból, ha ráerőltetnék egyik vagy másik gyülekezetre azt, hogy más egyházmegyéhez tartozzon. Hozzáfűzte: bár a fiatalabb lelkészek nagy része Kolozsvárhoz kötött, többen hétköznap itt élnek a családjukkal, mégsem tartják fontosnak azt, hogy a kényelem miatt lemondjanak Kalotaszeg központjáról. Ha ez megtörténne, akkor a kalotaszegi emberek életében is törés állna be a több évszázados tradíció megszűnésével.
A határmódosításokról még hivatalosan nem esett szó, de évek óta lehet hallani ennek a tervezgetéséről. A Kolozsvár vonzáskörzetében levő gyülekezetek nem szívesen váltanának egyházmegyei székhelyt, a kalotaszegiek pedig a hagyományhoz való ragaszkodásból nem szánják magukat erre a lépésre. Kérdés, hogy sikerül-e olyan döntést hozni, mely mindenkinek megfelelne.
Az egyházi földek és ingatlanok visszaszolgáltatása szinte mindenhol akadályokba ütközik, az önkormányzatok többnyire a kivárásra játszanak, mivel nem reagálnak a benyújtott kérésekre.


