Református lelkipásztor vagyok. 1978-ban születtem Margittán.
A szolgálatot érmelléken, diószegi segédlelkészként kezdtem. Innen egy év után a Bihar megyei Papfalvára kerültem, ahol helyettes lelkész voltam szintén egy esztendeig. 2003-ban meghívtak a kalotaszegi egyházmegyéhez tartozó Kispetribe, ahol majd négy évig munkálkodtam immár parókus lelkészként. 2007-ben a Magyargyerőmonostori Egyházközség – mely szintén Kalotaszeghez tartozik – meghívott, hogy itt töltsem be a megüresedett lelkipásztori állást. Jelenleg itt élek, munkálkodok. Nagyon szeretem anyanyelvemet, szeretek írni, véleményt alkotni a világ eseményeiről. A “jó pap holtig tanul” elvet követve 2009 őszén beiratkoztam a BBTE újságírói szakára. A lelkészi hivatás mellett egy ideje a kolozsvári magyar napilapnál, a Szabadságnál is bedolgozom külső munkatársként.