Címkék
Kereken tíz esztendővel ezelőtt, egy frissen végzett unitárius lelkész kapta meg első osztályát a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban. A fiatalember azt szerette volna, ha az osztály a tanulás és az óralátogatás mellett igazi közösséggé válhatna a középiskolai évek alatt. Sokat töprengett azon, hogy mivel is lehetne ösztönözni a tanulókat arra, hogy az elért sikerek mellett egymásra is odafigyelhessenek. Amikor belépett a tanterembe az első osztályfőnöki órán, így szólt a gyerekekhez:
Több mint harmincan vettek részt a bicikli túrán
– Azt szeretném, ha komolyan vennétek a kollégiumban eltöltött évek alatt az óralátogatást, a tanulást, de emellett szeretném, ha egymásra is figyelnétek, hogy igazi osztályközösséggé válhassatok. Ha erre odafigyeltek, akkor megígérem nektek, hogy a tanév végeztével elviszlek benneteket egy kéthetes biciklitúrára – mondta Solymosi Zsolt.
Az iskolalelkész, első osztályfőnöki órája után vásárolt egy térképet, felragasztotta a szobája falára. A térképen megjelölt néhány pontot, az elképzelt túra irányát. Többnyire lelkészi hivatalokra, egyházi intézményekre gondolt, mint lehetséges állomáshelyekre. Elképzelte, hogyan is lehetne lebonyolítani egy ilyen kirándulást, de nem gondolta volna, hogy a diákjai nagyon is komolyan veszik, ami az osztályfőnöki órán elhangzott. Ahogy teltek a hetek-hónapok, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az ígéretet be fogják hajtani rajta, így nekilátott a szervezkedésnek. Egy papucs Daciával végigjárták a tervbe vett útvonalat, hogy szemügyre vehessék azt, ami rájuk vár majd az úton. A kerékpártúra várakozáson felül sikerült. A fiatalok hihetetlen akaraterőről, kitartásról tettek tanúbizonyságot. Bár a mostani fiatalok meglehetősen mozgásszegény környezetben nevekednek, idejük nagy részét a számítógép előtt töltik, remekül teljesítettek. Az azóta eltelt tíz év alatt hét alkalommal szerveztek biciklitúrát, különböző útvonalakon. Minden évben akadnak új jelentkezők és szervezők is, de sokan többször is nekivágnak a nem mindennapi kirándulásnak. A kéthetes kerékpározás megedzi és sok mindenre megtanítja a fiatalokat.
Bicatúráról Dél-Afrikáig
– Nagyon fontosnak tartom a túrát, hiszen nem egy szabványos kirándulásról van szó, mivel biciklivel, kalandos útvonalakon járjuk Románia útjait, és ez nem mindennapi dolog. Hiszek abban, hogy emberformáló és csapatépítő jelleggel bír a túra. Megtanítja a résztvevőket közösségben élni, odafigyelni egymásra, segíteni egymáson. Bár mára már nagyon szervezett és minden téren átgondolt a kirándulás, még mindig megvan a vad és kalandos élménye, amire idén is nagyon figyeltek a főszervezők – meséli Márton Csaba-Botond, aki idén már negyedik alkalommal vett részt a biciklitúrán.
Hogy mennyire megedzi és megváltoztatja olykor az ember életét egy ilyen kalandos út, arra az egyik első résztvevő fiatal példája az élő bizonyíték. Szülei az első túrára csak azzal a feltétellel engedték el, ha a kísérő autóban ülve megy végig az útvonalon, mivel nagyon sok ízületi problémája volt gyereküknek. A fiatalember azonban, ahogyan általában a kamaszok, nem figyelt oda a szülői aggodalmaskodásra, s amint a városon kívül ért a csapat, kiszállt az autóból, kerékpárra pattant és letekerte az egész távot. Mára már bejárta kerékpárral a világot, s az idei kerékpározóknak már Dél-Afrikából üzente az interneten: milyen jó érzés látni, hogy még mindig folytatják azt a kerékpártúrát, ami által ő is megszerette ezt a sportot.
Nemcsak a résztvevők, de a szülők számára is sokat jelent ez a kirándulás. A túrázók internetes naplóján az egyik szülő elmondja, hogy mivel ma már nincs katonaság, nagyon hasznos egy olyan embert próbáló tevékenység, ahol a fiatalok kicsit megedződnek, s megtanulják, hogy mit jelent a bajtársiasság. Persze néha az irigység hangja is felcsendül egy-egy szülői hozzászóláson keresztül.
„Egyszerre jó és rossz volt látni, amint elbringáztok mellettünk, otthonmaradottak mellett! Jó, mert látszik rajtatok, hogy mennyire örvendtek a túrának, de ugyanakkor rossz is, mivel mi itthon maradtunk.” – nyilatkozza egy szülő az indulás napján, szintén az internetes naplóba.
Több mint 800 kilométer
A túra szervezése, a technikai feltételek, a támogatók változtak, fejlődtek az évek során, de a két kerék és a két láb, az mind a hét alkalommal ugyanaz maradt. Idén már 2–3 hordozható számítógéppel és mobil internetkapcsolattal rendelkeztek a fiatalok, így majdnem minden este beszámolhattak a napi eseményekről, reggel indulás előtt pedig elolvashatták a bejegyzésekhez érkezett hozzászólásokat. A harmincöt résztvevőnek majdnem a fele veterán, azaz olyan személy, aki legalább egy ilyen jellegű túrán részt vett már.
– Mint minden évben, idén is szigorú követelményeknek kellett megfelelniük a jelentkezőknek. Mivel ez embert próbáló kirándulás, már hetekkel a túra előtt nekilátunk az edzéseknek. Naponta letekerünk egy rövidebb útszakaszt, hogy edzésben legyünk, mire nekivágunk a nagy útnak. A tervbe vett útvonalat néhány nap alatt kocsival tesszük meg, hogy ne érjenek bennünket váratlan meglepetések, illetve megnézhessük a szálláshelyeket is. Persze így is adódnak váratlan dolgok az út során, de épp ettől szép és kalandos ez a túra – meséli Solymosi Zsolt iskolalelkész, aki ma már a kollégium aligazgatója.
Idén több mint nyolcszáz kilométert tekertek le a kerékpárosok. Nagyenyed, Gyulafehérvár és Szászsebes érintésével jutottak el Zsilvásárhelyre, majd Petrozsény és Hátszeg felé kerülve érkeztek vissza Tordára, Kolozsvárra. Az útvonal megtervezésénél figyelembe veszik, hogy minél több, történelmi szempontból fontos helyre jussanak el. A kerékpárosok útja gyakran elhagyatott várromok, régi, lepusztulófélben levő épületek mellett halad, innen ered a túra elnevezése is: Pusztuló kövek nyomában. Idén azonban kellemes meglepetésben volt részük, hiszen több olyan épülettel is találkoztak, ami felújítás alatt áll, így tíz év elteltével végre az épülő kövek nyomába is eredhettek.
Beavatás a torockószentgyörgyi csorgónál
Az első állomás, Torockószentgyörgy rituális szertartás helyéül is szolgált. A főtéri csorgó vizében keresztelték meg jelképesen a régi bicajosok az újoncokat, belemártva kissé arcukat a vízbe. A beavatási szertartás után egyre nagyobb izgalommal folytatták az útjukat a fiatalok.
Nem csupán a napi kerékpározás edzi meg a kirándulókat, hanem néha a természet szeszélyessége is igazi kihívást jelent. A hatodik napon a Lotru partján vertek tábort. Az eső egyre nagyobb cseppekben hullott, s lassan már nem maradt száraz ruhája senkinek. A helyzetet súlyosbította, hogy az egyre dagadó patak elvitte a fából összetákolt hidat is, elvágva így az utat a tábor és a személygépkocsik között, melyek a tó másik partján maradtak. Solymosi ekkor gondolt egy merészet és nagyot, és gumicsónakba szállt, hogy átszállíthassa az éjszakai táborozáshoz szükséges holmikat a kocsikból. A csónakázás azonban csakhamar vadvízi evezéssé alakult, mivel a víz sodrása majdnem elragadta őt lélekvesztőjével együtt. A problémát végül úgy sikerült megoldani, hogy kötelet vezettek át a folyó fölött, amibe kapaszkodva elkerülhették, hogy a víz sodrása elragadja a csónakosokat.
A kirándulás talán legromantikusabb és legkülönlegesebb napja az volt, amikor a csapat barlangban töltötte az éjszakát. Zsilvásárhelyen a csapat egyik része vonattal, a másik fele pedig autóval vette az irányt a Zsil völgye felé. A főszakács Petrozsényban bevásárolt mindent, ami egy torta elkészítéséhez szükséges. Miután megérkezett a táborhelyre, félrevonult szülinapi tortát készíteni úgy, hogy az ünnepelt ne vegye észre, mire készülnek a többiek. A torta természetesen bicaj formájú volt, a Bolii barlangban, az aznapi táborhelyen nyújtották át az ünnepeltnek. Az éjszakát is itt töltötték, ami talán a legemlékezetesebb este volt számukra.
Derékig a tóba
Amikor már nagyon elfáradt és elcsigázott az ember, mindig fel lehet dobni a társaságot valami őrültéggel. A kerékpártúrán az egyik legfontosabb szabály: mindig arra menni, azt tenni, amit a raj elején tekerő biciklis. Az egyik nap nem túl nagy lelkesedéssel indult. A fiatalok nagyon kimerülten és kedvetlenül ültek fel a kerékpárra. A rajvezető tudta, hogy mivel lehet jobb kedvre deríteni a társaságot. Felült a bringára, és a táborhely melletti patakba hajtott a derékig érő vízbe. A többiek kötelességtudóan követték őt a tóba, azokat is becsalogatva, akik nem fogadták kitörő örömmel az akciót. A társaság jobb kedvre derült, a kerékpárokról lemosta a sarat a patak vize, s mint később kiderült, az átázott ruhák kimondhatatlan hűsítő hatással voltak mindenkire a tűző nyári napon.
Az utolsó napon, ismét Kolozsvár felé közeledve, már a hazatérés izgalma lett úrrá a kirándulókon. Visszaérkezve a kollégium udvarára, különleges meglepetésben volt részük. A szülők, barátok terített asztallal várták őket. Mindenféle finom ropogtatnivaló és hűsítő sorakozott az asztalon, amit kimondhatatlanul jó étvággyal fogyasztottak az elcsigázott túrázók.
Amikor az ember megéri az úgynevezett „bezzeg az én időmben”kort, akkor gyakran mondja az ifjú generációra, hogy lusták, elpuhultak, kevés mozgásban van részük, és csak az elektronikus kütyük kötik le a figyelmüket. A biciklitúrások példája bizonyítja, hogy a mai fiatalok között nem csak szájbergyerekek élnek. Akadnak olyan fiatalok is, akik szeretik a kihívásokat, akik számára egy embert próbáló túra valóban jellemfejlesztő tevékenység, ami tartalmas kikapcsolódást is jelent egyben. Ők térben is el tudják már helyezni Erdély jelentősebb településeit, nem csupán a műholdas térképen.
