Címkék

, ,

Magyargyerőmonostoron tartotta idén tizedik alkalommal megszervezett régiók találkozóját a Bokréta kulturális egyesület. A Kalotaszegi Csillagok nevet viselő rendezvényen igen széles skálán sikerült bemutatni a népművészeti értékeket. A rendezvényen termékbemutatás mellett több előadás is vonzotta az érdeklődőket. Ezekből többek között azt is megtudhatták a résztvevők, hogy miért tesznek tükröt a mézeskalácsszívre, honnan ered a matyóhímzés neve, és mennyi idő alatt sajátíthatja el egy felnőtt ember a rovásírás technikáját. Az előadások mellett kulturális események gazdagították a programot. Meleg Vilmos nagyváradi színművész hazafias és vallásos verseket szavalt, a szilágysomlyói Szederinda citerazenekar népdalokat adott elő, a mákófalvi amatőr színjátszó csoport pedig vidám színdarabot mutatott be az est folyamán. A vasárnapi záró istentiszteleten rendhagyó módon citerakísérettel énekelte a gyülekezet a zsoltárokat.

A vendégek egy része már pénteken este megérkezett Magyargyerőmonostorra, s vacsora után a szálláshelyük felé vették az irányt. Szombaton délelőtt a meghívottak már teljes létszámban vettek részt a kiránduláson, amelynek során megtekintették a magyarvalkói református templomot. A rövid kitérő után a jelenlévő egyesületek és alapítványok közös megbeszélése következett, majd elkezdődött a délutáni előadás-sorozat. A Bokréta Kulturális egyesület elnöke, Kovács Pali Ferenc miután köszöntötte a megjelenteket, elmondta: hálás amiatt, hogy az egyesület immár tizedik alkalommal meg tudta szervezni a régiók találkozóját, és idén sem hagyott alább az érdeklődés.

Árpád apánk és a 3D-s mézeskalács

Az első előadáson Pető Anna mezőkövesdi mézeskalács-készítő mesélt az édesség készítésének történetéről. Elmondta, hogy eredetileg a mézeskalácsot úgynevezett ütőfákkal készítették: beleütötték a tészta anyagát, amely kihozta a kívánt formát. A hagyományosan készített mézeskalácsot nem színezték, de sokkal jobban kidíszítették, mint a mai süteményeket, amelyek viszont sokkal színesebbek. Kiderült az is, hogy miért tesznek a mai napig is tükröt a hagyományos mézeskalácsszívek közepébe. Erre sokféle magyarázat létezik, de az egyik legérdekesebb hagyomány szerint, amikor Árpád lelkesítő beszédet tartott a honfoglaló magyaroknak lóháton, akkor a nyakában lógó ékszer medáljai – az uralkodásnak és hatalmának szimbólumai – úgy csillogtak a napfényben, mint a tükör. Amikor régen egy legény mézeskalácsszívet ajándékozott a kedvesének, az édességen csillogó tükör a férfiúi erőt és az oltalmazás szándékát jelezte. Pető Anna elmondta, hogy számos termékbemutatón járt már, ahol külföldiek is részt vettek, de azt tapasztalta, hogy csupán a magyaroknak jelent valami többet a mézeskalács, mint díszes édességet. Egykor ez számított az igazi vásárfiának. Amikor még a cukor nem terjedt el annyira a hétköznapi használatban, gyakorlatilag a mézeskalács volt a gyerekek számára az egyedüli édesség.

Amiképpen a díszítő népi művészetben, a hímzésben és a varrásban, úgy a mézeskalács készítésben is megtaláljuk a hagyományos formákat. A lányok a szívecskét vagy a pólyás baba formájú édességet, míg a fiúk a huszárt ábrázoló mézeskalácsot kedvelték a leginkább. Ma már persze változnak az igények és a megrendelések, így készítenek Spongya Bobos vagy Micimackós mézeskalácsot is. Úgy tűnik, ez az édességféle is reneszánszát éli, mert a különféle jellegtelen ajándékok helyett egyre divatosabb az ifjú párnak például mézeskalácsszívet ajándékozni. Születésna­pokra gyakran rendelnek térbeli formát ábrázoló süteményt, mint például a házikót vagy mozdonyt formázó mézeskalácsot.

Mátyás király és a matyó hímzés

Szintén Mezőkövesdről látogatott el a rendezvényre Keszi Mária, aki a népi hímzés hagyományairól beszélt. A matyó hímzés nevének eredetével kapcsolatban elmondta, hogy Mátyás király annak idején városi rangra emelte a települést, ami miatt igen közkedveltté vált a Mátyás név. A gyerekeket gyakran becézték Matyónak, s a környékbeli protestáns falvak népe emiatt nevezte el a Mezőkövesden, Tardon és Szentistvánon élő katolikus embereket matyóknak. Ez a ragadványnév került aztán be a hétköznapi szóhasználatba.

Mivel a mezőségi emberek meglehetősen szerény körülmények között éltek, gyakorlatilag a vászonba varrták az álmaikat. Az asztalterítőkre, párnavégekre hímezték a boldogság madarának motívumát, vagy például a kötényre cipőformát hímeztek a szegény emberek, akik még lábbelit sem viselhettek. A mintákat eredetileg csupán fehér cérnával hímezték, később a színes fonalak elterjedésével váltak tarkává a matyó hímzés motívumai is. A múlt század elején annyira túlzásba estek a népviselet díszítésében a Mezőkövesdiek, hogy az egyház szigorú intézkedéseket vezetett be. A módosabb emberek nem csupán hímzéssel, hanem mindenféle színes fémmel is díszítették ruhájukat. A szegényebbek csak nagy nélkülözések árán vehették fel a versenyt a tehetősebbekkel, ezért néha még a szájuktól is megvonták a falatot, hogy ők is csillogó ruhát ölthessenek magukra. Innen ered a mezőségi mondás is: „hadd korogjon, csak ragyogjon”. Amikor már tarthatatlanná vált a helyzet, 1925. február 27-én kiadta az egyház a rendeletet, hogy a fémdíszítéses ruhákba öltözött emberek nem léphetnek be a templom ajtaján, ezért amikor az emberek templomba mentek, levagdosták és elégették ezeket a díszítéseket. A „ragyogó égetés” néven ismertté vált rendelet végül határt szabott a féktelen magamutogatásnak.

Keszi Mária elmondása szerint akkoriban másban is megnyilvánult a módosságra való törekvés. A lányok gyakran csak az oltár előtt ismerték meg a jövendőbelijüket, mivel a házasságkötésben nem az érzelmek, hanem a föld megtartásának kényszere diktált. Elmesélt egy esetet, amikor a fiú többször is eljárt egy leányos házhoz, de a kiválasztott személy nem tudhatott semmit a készülő frigyről. Az édesapa azt mondta a leányának, hogy a legény a tehenet akarja megvásárolni. Amikor az oltár előtt az ara felismerte a legényt, akkor csak ennyit mondott szegény leány: hát, akkor én voltam az a tehén! A kirívó esetek ellenére a mezőkövesdi emberek nagyon szorgalmasak és dolgosak. Kis Zoltán harmincéves korában költözött Miskolcról a mezőségi településre, már több mint tíz éve él ott, és elmondása szerint itt tanulta meg igazán, hogy mit jelent a kétkezi munka.

A vetített képes előadásokon Vas Géza képeit tekinthette meg a közönség. A fényképeken keresztül a szerző bemutatta a kalotaszegi népviseletet, a gyermekkori viselettől kezdve egészen a lakodalmi öltözetig. Szintén vetítés által ismerkedhettek meg a résztvevők Vas Géza kazettafestői és restaurátori munkásságával. A művész ezután előadott egy hosszabb részletet Kós Károly Varjú nemzetség című írásából, amely elmondása szerint az egyik legmeghatározóbb regény az életében, és kifejezte: milyen öröm számára, hogy éppen itt idézheti fel az említett művet, amely a település lakosairól szól.

Japán népviselet Kalotaszegen

Érdekes színfoltot jelentett az előadások sorában Seiko Tanizaki japán néprajzkutató előadása. A japán népviseletet, a kimonót mutatta be, és elmondta, hogy a második világháború után egyre kevesebbet hordják a japánok a népviseletet. Különleges ünnepek alkalmával, újévkor, vagy a halottak napján, amit ők augusztusban tartanak, még magukra öltik ugyan a kimonót, de sajnos az amerikai stílusú öltözködés a divatos a szigetországban. A második világháború nem csak a népviseletre, de az emberek táplálkozási szokásaira, mentalitására is nagyon rossz hatással volt. Nagyon kevesen gyakorolják ősi vallásukat, a sintoizmust vagy a buddhizmust. A hagyományos japán ételek helyett is egyre inkább a gyorséttermi ételeket részesítik előnyben. A japán hölgy egyben székely asszony is. Egyetemista korában kezdett érdeklődni a magyar néprajz iránt, és először Budapesten, majd Kolozsváron tanult néprajzot. Itt ismerkedett meg jelenlegi férjével, hétéves gyermekükkel jelenleg Székelyudvarhelyen élnek. Arra a kérdésre válaszolva, hogy szerinte melyik nyelv nehezebb, a japán, vagy a magyar, elmondta: az írás japánul, a fogalmazás magyarul nehezebb. Egy átlag polgár a több ezer japán írásjelnek csupán egy részét ismeri, és a hetedik vagy nyolcadik osztály elvégeztével jut oda, hogy például egy újságot elolvasson.

A vetített képes előadások után a résztvevők átvonultak a régi parókia udvarára, és az est a szabadban folytatódott. Meleg Vilmos nagyváradi színművész hazafias és vallásos verseket adott elő. A több mint félórás pódiumműsort figyelemmel és némi meghatottsággal hallgatta végig a közönség. Az est egy vidám színdarabbal folytatódott. Mákófalváról érkeztek a színjátszócsoport tagjai, akik Zilahi Lajos Szénapadlás című vidám jelenetét adták elő. Ezután kalotaszegi népdalokat énekeltek azok a mákófalvi asszonyok, akik egyben a finom ételeket is főzték a vendégeknek, kétszeres tapsot aratva ezáltal a közönségtől. Kudor István, a Bokréta Egyesület alelnöke emléklapokat adott át az előadóknak.

A Szederinda citerazenekar zárta az estet néhány népdal és komolyzenei feldolgozás előadásával. A zenekar másnap a templomban is fellépett. Az istentiszteleten a gyülekezet rendhagyó módon ezúttal nem orgona-, hanem citerakísérettel énekelte közénekként a 25. zsoltárt. A zenekar vezetője, Gáspár Attila zenetanár elmondta, kevesen tudják, hogy Kölcsey a Himnuszt eredetileg a 130. zsoltár dallamára írta, így ennek megfelelően énekelték el a citerás fiatalok a nemzeti imádságot. A zenekarvezető azt is közölte, hogy egykor a zenét és költészetet nem lehetett különválasztani. Arany János versei azért annyira ritmusosak, mert mindegyiket egy magyar népdal dallamára írta. A Walesi bárdokat pedig egy régi skót ének dallamára szerezte a költő. Az ősi zsoltárok ezen a régi hangszeren páratlan akusztikai hatást nyújtottak az istentisztelet résztvevőinek.

Előadás után azt is megtudhattuk, milyen nagy hatást gyakorol a hangszertanulás a fiatalokra. A zenekar tagjai általános iskolás gyerekek, akik másodikos korukban ismerkedtek meg a citerával. Azóta Kézdivásárhelytől Bécsig bejárták a nagyvilágot, és előadták a magyar népi és vallásos énekeket. Gáspár Attilla elmondása szerint sokkal nyitottabbak és szélesebb látókörrel rendelkeznek ezek a fiatalok, mint a velük egykorúak. A zene, a számos idegen helyen történő fellépések által egyszerűen kinyílt számukra a világ. A találkozó végén Sinkó Kalló Katalin kifejezte háláját aziránt, hogy a rendezvényen minden szépen és rendben zajlott le. Megköszönte az előadók és a hallgatóság részvételét, de elmondása szerint elsősorban Istennek ad hálát azért, hogy mindenki épségben megérkezhetett és minden békében zajlott le.