Egészséges táplálkozás Apáczai Csere Jánostól napjainkig

Az egészséges táplálkozásról, különösen ilyenkor, a téli ünnepek után sokat hallhatunk. Már karácsony előtt a főzőcskéző rovatokban rengeteg jó tanáccsal látnak el bennünket azzal kapcsolatosan, hogy miként lehet finom és egészséges ételekkel megteríteni az ünnepi asztalt. Újév után szintén ugyanezekben a rovatokban beszélnek arról, hogy milyen trükkökkel hozhatjuk helyre megterhelt gyomrunkat. Talán meglepő a tény, hogy Magyarországon már a 16–17. században foglalkoztak egészségügyi felvilágosítással, egészségvédelemmel és az ezzel kapcsolatos ismeretek terjesztésével. Apáczai Csere János Magyar Enciklopédiájában megjelenő életmódbeli tanácsai, egészségmegőrzésre buzdító felszólításai meglepően modernek és ma is érvényesek. A témával azonban kétségkívül a huszadik században kezdett el a világ tüzetesebben foglalkozni, s a gyorséttermi fogyasztás elterjedésével egyre nagyobb odafigyelést igényelt az egészséges táplálkozás is.

Mc dagadsz
Morgan Spurlock amerikai rendező olyan filmet készített, amely ellentétes véleményeket váltott ki a gyorséttermi étkezéssel kapcsolatosan. A Super Size Me című film 2004-ben azt mutatta be, hogy a rendező egészsége miként megy tönkre egy hónap leforgása alatt azáltal, hogy kizárólag gyorsétteremben étkezik. A kísérletet azóta többen is végrehajtották, és arra a következtetésre jutottak, hogy az elhízás nagymértékben függ az ember alkatától, anyagcseréjétől. Bármennyire szenzációhajhásznak és fricskának szánt produkció is volt az említett film, egy dologra mindenképpen felhívta a figyelmet: az amerikai társadalom évről évre egyre jobban elhízik.
A gyorséttermi táplálkozás a fogyasztói társadalom növekedésével arányosan nőtt. Ma már nem csak az államokat fenyegeti az elhízás és a túltáplálkozás veszélye. A rohanó életforma, a káros anyagokkal telített ételek, az egészségtelen alapanyagok egyre jobban veszélyeztetik egészségünket. Ma már szinte mindenről kiderül, hogy rákkeltő, génkezelt vagy valamilyen szempontból egészségtelen. Néha úgy tűnik, hogy túlságosan nagy figyelmet szentelünk a hasunknak, ám különösen a gyermekeknél mindenképpen oda kellene figyelni a helyes táplálkozásra.

Az orvos véleménye
A témával kapcsolatban egy hozzáértő véleményét is kikértük, aki nagyon szívesen válaszolt a kérdéseinkre. A Debreceni Egyetem I. Belgyógyászati Klinika egyetemi docense, Dr. Balogh Zoltán diabetológus szerint a gyorséttermi étkezést teljes mértékben mellőznünk kellene. Ezekben az ételekben a zsírsavak igen magas aránya az ártalmas, úgynevezett rossz koleszterin szintjét növelik. A finomított szénhidrátok, zsírban gazdag ételek (a hasábburgonya, chipsek, rántott húsfélék stb.) az elhízás, illetve a cukorbetegség igen korai megjelenéséhez vezetnek. Gyakran már iskolás-, vagy fiatal felnőttkorban is jelentkeznek ezeknek a betegségeknek a tünetei. A túlzott konyhasóbevitel a magas vérnyomásbetegség (hipertónia) kialakulását gyorsítja fel.
A belgyógyász arra is választ adott, hogy magyarázható-e a gyorséttermi étkezéssel a fiatalok furcsa viselkedése. – A csokoládékban levő szerotonin-szerű anyagok boldogságérzést és így függőséget okozhatnak. A kólákban, energiaitalokban levő igen sok koffein és taurin szintén felpörgeti a szervezetet, segíti a hozzászokást. Egyúttal alvászavart, fokozott feszültséget okozhat, élénkítő hatásuk is csak átmeneti, majd ezt követi a szervezet kimerülése. Ezért fogyasztásuk kerülendő – magyarázta.
Az úgynevezett cukormentes termékek sem kevésbé károsak, mint a hagyományos ízesítőszert tartalmazó ételek vagy italok. A light üdítőitalokban levő mesterséges édesítőszerek, jóllehet nem tartalmaznak kalóriát, azonban a fogyasztót természetellenesen édes ízhez szoktatják hozzá, ami a későbbi elhízásnak szintén egyik kiváltója lehet.
Sajnos ennél még tovább is lehet menni, hisz az orvos véleményéből kiderül, hogy az ásványvízfogyasztással is csínján kell bánnunk. Az ásványvizek rendszeres fogyasztása csak abban az esetben javasolt, ha a csapból származó ivóvíz nem kellően tiszta, valamint magas arzén, illetve vastartalma miatt nem oltja a szomjat. Megjegyzendő, hogy egyes palackozott ásványvizekben túl sok a nátrium, de túl kicsi a kálium- és magnéziumtartalom. Egyes ásványvizekben magas lehet az E.coli (szennyezésre utaló baktérium) csíraszáma is. Ehhez még hozzájárul, hogy a jó minőségű, kellő tisztaságú csapvíz köbmétere közel sem kerül annyiba, mint a palackozott ásványvizeké.

Hamis illúziók
A helyes étkezésekkel kapcsolatban kialakult hamis képzetekért nagymértékben a reklámok okolhatók. A káros ételeket forgalmazó cégek népszerűsítő hadjárata a rengeteg tiltakozás ellenére is hatásosnak bizonyul. Tudjuk jól, hogy a mai kereskedelmi adók napi programja nagyrészt abból áll, hogy a reklámfolyamot néha megszakítják valamilyen műsorral. A gyermekek figyelmét fokozottan vonzza a különböző műsorok közé beékelt színes és nagyon hangos képsor. Nemrég Magyarországon több tévéadót is beperelt a médiahatóság, amiért a reklámokat a megengedettnél hangosabb hangsávban sugározták. Mint kiderült, a reklámok hangsávja tulajdonképp nem magasabb a többi programénál, csupán egy különös trükk bevetése miatt tűnik annak. Ebben az esetben ugyanis az alapzajokat jócskán felerősítik, így valóban hangosabbnak tűnnek ezek a bejátszások.

Talán ennek is köszönhető, hogy a reklám a rajzfilmek mögött jelentős lemaradással ugyan, de a gyerekek második legkedvesebb televíziós programja, maga mögött hagyva valamennyi más, jellemzően kisgyermekeknek szóló műsort. Az egyes korcsoportok más-más szintjeit értik meg a reklámoknak. Meglepő, de a televízió és reklámnézés már a születést követő első hónapokban a gyerekek egyik kedvenc időtöltésének számít. Bár nagyon sokat kapcsolgatnak, a csatornaváltások aprólékos elemzői megállapították, hogy a kicsik felcsipegetik a reklám fontos töredékeit, és általában különösen jól megtartják az emlékezetükben.
Vajon miért olyan fontos elcsábítani az apró tévénézőket? Nos, ez két dologgal is magyarázható. Egyrészt a gyerekek önálló kis fogyasztók és közvetlen vásárlók a piacon. A gyerekek zsebpénze vonzó forrása a cégek bevételeinek. Másfelől a gyerekek nemcsak közvetlen, hanem közvetett fogyasztók is: szüleikkel és rokonaikkal teljesíttetik kívánságaikat. A gyerekek kitartó könyörgései legtöbbször eredményre vezetnek, a szülők teljesítik kívánságaikat, s megvásárolják az egészségtelen ételeket, italokat.

Hamburger-, chips- és zsíradó
Ahány állam, szinte annyi néven vált hírhedtté az egészségtelen ételekre kirótt adó. A különböző országok kormányai is felfigyeltek a jelenségre, mely a társadalom egészségi állapotát veszélyezteti. A dán kormány múlt év október elsején vezette be a zsíradót, amely minden nagy zsírtartalmú ételt érintett, függetlenül annak jellegétől. Ma már a dánoknak adózniuk kell a tej, a vaj, a pizza, a húsfélék vagy a készételek után is. Egy kiló telített zsírtartalmú étel után 2,15 eurónak megfelelő összegű adót kell befizetniük.
Ámbár Magyarországon is évek óta napirenden volt az egészségtelen ételek megadóztatásának kérdése, itt is csupán az elmúlt esztendőben vezették be a hamburgeradót. A magyarok nem csupán a magas zsírtartalmú ételeket adóztatták meg, de az ízesített sörök és az alkoholos frissítők után is fizetnek a gyártóknak. Előbbire literenként 35, utóbbira 100 forintot. Az indoklás szerint erre azért van szükség, mert a narancsos, citromos, grépfrútos, almás sörök, illetve az üdítők és a röviditalt tartalmazó italok egyrészt cukorral édesítettek, másrészt a fiatalok is szívesen fogyasztják, így tulajdonképp segít az alkoholra való rászokásban. Az adó ráadásul a kávét is érintette: a törvényhozók indoklása szerint a kávét azért vonták be az adó hatálya alá, mert koffeintartalma miatt túlzott fogyasztása egészségkockázatot jelent.
Romániában mindezidáig még nem róttak ki adót a fent említett termékekre, bár az ötletet már jó néhány évvel ezelőtt felvetették. Máté András Levente RMDSZ-es képviselő elmondása szerint a kormány még nem döntött az egészségtelen termékek megadóztatásáról. A politikus nemrég olyan kezdeményezéssel állt elő, amely szerint a génkezelt élelmiszereket megkülönböztetett jelzéssel kellene ellátni, ám egyelőre ezt az elképzelést sem hagyta jóvá a kormány. – Fontosnak tartom, hogy az ember tisztában legyen azzal, hogy milyen terméket vásárol – nyilatkozta a képviselő.

Ki fizet a végén?
Bár a kormányok féltő aggódása állampolgáraik egészségi állapotát illetően jogosnak, sőt gondoskodónak is tűnhet, a kérdés jelen esetben is az, hogy lényegében kinek a zsebéből fizetik ki az ételgyártó, illetve forgalmazó cégek az adót. Az általános tapasztalat azt mutatja, hogy amennyiben a fogyasztó megrögzötten ragaszkodik egy termékhez vagy egy életformához, nem hajlandó arról lemondani áremelés esetén sem. Egy magyarországi példa is ezt bizonyítja: egy internetes naplóban olyan tanácsokkal látták el az energiaitalt kedvelő fiatalokat, amelyek arról szóltak, hogy hol lehet olcsón hozzájutni ezekhez a termékekhez. Még olyan tanács is szerepelt, amely szerint a határ mentén élők menjenek át a szomszédos országokba, ahol még a szóban forgó adót nem rótták ki.
A végeredmény tehát az, hogy a fogyasztók pénztárcáját károsítja meg a zsíradó, és a hatóságok féltő aggódása hiábavalónak bizonyul. Ésszerűbb megoldás lenne, ha nem a termékeket, hanem a reklámokat adóznák meg, így talán az egészségtelen termékek propagandáját vissza lehetne szorítani. A végeredmény valószínűleg azonban így is csak az lenne, hogy nem a reklámok sugárzása csökkenne, hanem a termékek ára nőne. Ezért a fogyasztóknak kellene öncenzúrát alkalmazniuk, és áremelés ide vagy oda, ne vásárolják meg a káros anyagokat tartalmazó ételeket. Persze tudjuk nagyon jól, hogy mi az összefüggés az elmélet és a gyakorlat között.

Szabadság

Beetetett társadalom

Kivel ne fordult volna már elő, hogy megvásárolt egy bizonyos terméket, mondjuk egy nyomtatót, mobiltelefont vagy digitális fényképezőgépet, és amikor a szavatossági idő lejárta után a termék meghibásodott, azt ajánlották, hogy ne foglalkozzon a javíttatásával, inkább vásároljon egy újat. A javítási költség – ha egyáltalán meg lehet javítani az adott terméket – közel annyit tenne ki, mint egy új darab ára, mondták a szakértők. Fogyasztóivá manipulált társadalmunkban sokan már nem is azért vásárolnak, mert szükségük van az új termékre: elhiszik a reklámoknak, hogy az új darab szebb, okosabb, jobb, menőbb és boldogabbá tesz. Tudjuk, hogy mire megy ki a játék, sejtjük, hogy a gyártók így akarnak újból és újból meggazdagodni rajtunk, azt azonban talán nem is gondolnánk, hogy egy majd százéves, jól kidolgozott elvnek vagyunk az áldozatai, amit úgy neveznek: tervezett elavulás.

A 110 éves villanykörte már két webkamerát is túlélt

Villanykörte-összeesküvés

Az iparosodás és a tömeggyártás elterjedése után már az 1920-as években felmerült a probléma, hogy amennyiben egy termék túl hosszú élettartammal rendelkezik, az gazdasági szempontból nem kifizetődő. A termékek élettartamának szabványosítása az izzók tömeggyártásával kezdődött. Thomas Edison első, kereskedelmi forgalomba hozott égője 1881-ben még 1500 órás élettartammal bírt. Néhány évtized elteltével a gyártók már olyan izzókat reklámoztak, melyeknek az élettartama meghaladta a 2500 órát. A gyártók azonban hamar rájöttek, hogy gazdasági szempontból nem kifizetődő a tartós termékek gyártása. Egy New York-i újság, a Printers hasábjain jelenik meg 1928-ban a következő gondolat: „egy termék, mely nem hajlandó felmondani a szolgálatot, üzleti szempontból kész tragédia.” A probléma megoldásának megvitatására összegyűlt több olyan cég is, mely izzókat gyártott (mint például a Philips vagy az Osram), és megalapították az első nagy ipari kartellt, melynek a titokzatos Phoebus nevet adták.

Az égő élettartamának szabványosítását tűzték ki célul, melynek következtében tilossá vált olyan villanykörték forgalmazása, melyek több mint ezer órás élettartammal rendelkeznek. A termékek szabványosítása és maga a tervezett elavulás gondolatának megszületése is erre az időre vezethető vissza. A feltalálók kezdetben olyan termékek kifejlesztésére törekedtek, melyek a lehető leghosszabb ideig állnak a fogyasztó rendelkezésére, a gyárak vezetői azonban határozottan megszabták a termékek élettartamát.

Az amerikai Livermor egyik tűzoltóállomásán figyelemreméltó izzó található, amely a termékek kezdeti stabilitását hivatott bizonyítani. A villanykörtét egy 1901-ben induló, izzókat gyártó cég alkalmazottjai tervezték. Ez volt az első villanykörte, amit legyártottak, és azt szerették volna, ha különleges lenne és tartós maradna. A terv ragyogóan sikerült, hisz az izzólámpa egy-két napos megszakítással azóta is világít az említett tűzoltóállomáson. Tiszteletére egy bizottság is alakult, mely 24 órás megfigyelés alatt tartja a lámpát. A tervezett elavulás helyzetének iróniáját pedig mi sem tükrözi jobban, mint az a tény, hogy a kis izzó már két webkamerát is túlélt, ami arra hivatott, hogy a 110 éves égőt figyelje éjjel-nappal.

A titkos terv

A fogyasztói társadalom még gyökeret sem verhetett igazán, amikor az 1933-as válság végigsöpör egész Amerikán. Ekkor születik meg, immár hivatalos formában is, a tervezett elavulás törvénybe iktatásának kérdése Bernard London ötlete nyomán. Az ő elképzelése szerint a termékek szavatosságának lejárta után a fogyasztók kötelesek lettek volna leadni a termékeket valamilyen állami intézménynél, hogy aztán újat vásároljanak. Az elképzelést nem fogadta el az amerikai kormány, de a második világháború után ismét felüti fejét az elgondolás, némi csavarral. Brooks Stevens ipari tervező hirdeti egy ötvenes évek eleji reklámfilmben az új kor szellemében a szlogent: „Tervezett elavulás. A vágy a fogyasztóban, hogy vehessen valamit, ami kicsit jobb, egy kicsit újabb, és egy kicsit hamarabb, mint ahogyan arra szüksége lenne.”

FOTÓ: ROHONYI D. IVÁN – Elárasztanak a silány termékek

Ekkor még szó sem volt arról, hogy a termékeket megszabott élettartammal szabadalmaztassák, csupán a reklámfogások, a tervezés által keltették fel a vágyat a vásárlóban, hogy újabb és újabb termékeket vásároljon. A fogyasztói társadalmat három alappillérre helyezik: a reklám, a tervezett elavulás és a hitel. A reklám a kommunikáció egy formája, amely folyamatosan felkelti a vásárló érdeklődését bizonyos termékek iránt. Gondoljunk csak bele, hogy a legtöbb mai termék, mint például a mélymosó hatású mosóporok, vagy az intimbetétek, amik nem eresztik át a kéket, már a kilencvenes évek elején megjelentek a reklámpiacon, nyugaton pedig még régebben. A tervezett elavulás aztán fokozatosan már a termékek élettartamának korlátozására is kiterjed, és ritka napjainkban az olyan termék, amelyet ne így bocsátanának áruba.

A kommunizmus országaiban természetesen más volt a helyzet. Mivel minden az állam tulajdonát képezte, a termelés volt a fő cél, és nem a fogyasztás, illetve az ebből származó profit. A tervezett elavulás nem játszott semmilyen szerepet ezekben az országokban, ezért is tapasztalhatjuk azt, hogy a régi átkosból megmaradt termékek, bármennyire robosztusak és egyáltalán nem nevezhetők modernnek, mégis sokkal tartósabbak.

Felélt jövőnk

A tömeges termelésnek és a fogyasztói társadalom korlátlan pazarlásának azonban megvan az ára. Hetesi Zsolt fizikus több oldalas tanulmányban világít rá arra, hogy hova vezethet a természeti kincsek oktalan felhasználása. A föld altalajkincsei, mint az olaj, gáz vagy szén is mind-mind végesek. A hozzáértők azzal indokolták a tervezett elavulás és a tömeggyártás szükségességét, hogy csupán így tartható fenn a gazdasági fejlődés. Aki azonban azt hiszi, hogy a végtelen növekedés fenntartható egy véges bolygón, az vagy őrült, vagy közgazdász. Hogy mekkora a baj, és hogy mennyire fogynak a készleteink, azt talán nem is kell túlságosan ecsetelni. Elég, ha a folyton növekvő benzin- és gázárakra gondolunk. Még mindig elegendőek lennének a tartalékaink hosszú ideig, a gond azonban az, hogy napjainkban a fogyasztás a tetőfokára hágott, és értelmetlen pazarlássá változott. Hamar rá kell jönnünk arra, hogy ez az életforma, amelyet most folytatunk, nem tartható fenn túl sokáig.

Kontinensnyi szemétsziget az óceánon

A következetlen fogyasztás hatása azonban túlmutat még a gazdasági vetületeken is. A napjainkban termelt árucikkek mintegy kilencven százaléka szervetlen anyagból készül, azaz nem bomlik. A műanyag palack bomlási ideje egyes becslések szerint több száz évig is eltart, de lehet, hogy még annál is tovább. Nem hinném, hogy lenne olyan élő ember a bolygón, aki látott volna már elbomlani egy műanyag tárgyat. Elképzelhető, hogy még ezer esztendő sem elegendő ahhoz, hogy a ma készített tárgyak önmaguktól megsemmisüljenek. A környezetvédők lépten-nyomon hangoztatják a fent említett veszélyeket, sokan azonban nem hajlandók tudomást venni ezekről.

A kilencvenes évek végén egy eltévedt vitorlázó megdöbbenve szembesült a környezetszennyező életforma talán legdrasztikusabb végtermékével. A Csendes-óceán szemetét a természetes áramlat olyan szemétszigetté hordta össze, ami majdnem akkora, mint Közép-Európa. Szerény becslések szerint 700 ezer, a pesszimistábbak szerint 15 millió négyzetkilométernyi területet borít el, és több millió tonnát nyom a mesterséges sziget, mely pont úgy viselkedik, mint a jéghegy. Csekély vigaszt nyújt, hogy a szemét a műholdról nem látszik. „Focilabdák, kajakok, legódarabkák és reklámszatyrok is úszkálnak a víz felszínén” – állítja Charles Moore, aki 1997-ben vitorlázás közben fedezte fel az óceán felszínén a szennyezést, amely azóta is folyton növekszik.

A bolygó visszavág

Talán nincs is olyan nap, hogy ne sopánkodnánk a megváltozott természeti viszonyok miatt, a vulkánkitörések, árvizek és pusztító erejű viharok láttán. Ilyenkor megcsóváljuk a fejünket, és titkon hálát adunk az égnek, hogy ez a sok szörnyűség elkerül minket. A kérdést már félve tesszük fel, hogy vajon meddig?

A másik lényeges kérdés, hogy megéri-e mindez. Boldogabbak vagyunk-e attól, hogy naponta rengeteg kacatot vásárolunk? A kérdést Richard Easterlin is feltette, és kutatásai által arra a következtetésre jutott, hogy a gazdasági növekedés nincs arányban a boldogságérzet növekedésével. A gyarapodó gazdasági helyzet egyáltalán nem növeli a boldogságérzetet. Erre talán a legszemléletesebb példa Japán, ahol 1964 és 1981 között az egy főre eső nemzeti össztermék több mint 100 százalékkal nőtt, miközben az emberek boldogságérzete egyáltalán nem növekedett. A probléma gyökere talán az emberi elégedetlenségben rejlik, mindig többet, szebbet, jobbat akarunk, bármi áron.

Nem biztos, hogy az új jobb

Nem kellene engednünk a nyomásnak, a beetetésnek, a reklámoknak. Nem lenne szabad horogra akadnunk. A környezet pusztulását szemlélve nem áltathatjuk magunkat azzal, hogy majd valami csak lesz, a tudósok majd csak kitalálnak valamit az utolsó pillanatban. Végül pedig nem mondogathatjuk folyton a népi bölcsességet, hogy aki utoljára megy ki a házból, az húzza be maga után az ajtót, mert ezzel az erővel azt is mondhatjuk, hogy aki utoljára hagyja el a bolygót, az kapcsolja le a villanyt. Ha egyáltalán lesz még akkor villany.

Szabadság

A humorista és a három ufó

Címkék

A három ufó, Felméri Péter, humor, Showder klub

Egy magyarországi újságíró megkérdezte Felméri Pétert, hogy tud-e még olyan személyről, aki Kolozsvárt született, és az anyaországban futott be. Péter azt válaszolta: „Ott van például Mátyás király”. A riporternek nem volt több kérdése, nekünk azonban akadt. Az alábbiakban a fiatal humorista mesél nekünk arról, hogy miként vált népszerűvé, milyen egy erdélyi humorista élete Budapesten, és a frissen kiadott regényéről is megtudhatunk egy s mást. Például a címét: A három ufó.

– Mikor jött el életedben a pillanat, amikor eldöntötted, hogy főállású humorista lennél?

– Először az Erdélyi Humorfesztiválon léptem fel, ám ekkor még inkább csak kedvtelésből álltam ki, hogy a közönséget szórakoztassam. Később aztán 2007 szeptemberében Budapesten is felléptem egy humorista tehetségkutató rendezvényen, ahol elnyertem a közönség tetszését, s utána már megnyíltak a kapuk előttem. Ekkor éreztem úgy, hogy talán komolyabban is foglalkozhatnék a műfajjal. A Dumaszínház nevű rendezvényszervező iroda felkarolt, és nekik köszönhetően léptem fel a Kossuth rádióban a rádiókabaré színpadán, majd a televízióban is, a Showder-klubban. Többnyire Magyarországon hívnak meg fellépésekre, de ha tehetem, itthon Erdélyben is nagyon szívesen szerepelek.

– Amikor azt mondod, hogy hazamegyek, akkor Kolozsvárra vagy Budapestre gondolsz?

– Általában az alatt, hogy: hazamegyek azt értem, hogy oda készülök, ahol épp aludni fogok. Amikor például Londonban voltunk, és azt mondtam, hogy menjünk haza, akkor azalatt azt értettem, hogy induljunk a szálláshelyünkre. Az igazi otthont azonban még mindig Kolozsvár jelenti számomra, hisz ha csak tehetem, hazajövök. A mai napig megvan itthon a saját szobám, nem szakadtam el teljes mértékben a szülővárosomtól.

– Mi vitt rá arra, hogy regényírásra add a fejed?

– A kiadó, akinél a könyvem megjelent, több humoristát is megkeresett, lenne-e valami könyvötletük. Nem szögezték le konkrétan, hogy mire gondolnak, milyen műfajban kellene írni, csupán jelezték, hogyha lenne valami elképzelésünk, amiből ki lehetne hozni egy kötetet, akkor azt kiadnák. Nekem régóta feküdt már a fiókom alján egy ötletem, amiből regényt szerettem volna írni, így kapóra jött a felkérés. Ha a kiadó nem keres meg, akkor talán örökre ott porosodott volna a fiókban a vázlatom.

– Mi segített a regényírásban?

– Elsősorban az, hogy nagyon szeretek olvasni. Miután megkaptam a felkérést, már eleve úgy vettem a kezembe a könyveket, hogy kihámoztam belőlük az ötleteket, amiket majd alkalmaznék az én írásomban is. Persze az interneten is lehet olvasni sokat arról, hogy hogyan kell regényt írni, ám ezek az írások inkább szórakoztatóak, mint hasznosak. Amikor elkészültem a kézirattal, odaadtam a szerkesztőnek, de a barátaimnak is, akik elmondták a véleményüket, hol kellene rövidíteni, vagy épp bővíteni. Ezután még egyszer átolvastam, és itt-ott átírtam a regényt.

– Anélkül, hogy lelőnénk a poént, miről szól a regény, és milyen műfajba lehetne besorolni?

– Elsősorban a szórakoztatás volt a célom. Olyan regényt akartam írni, ami kikapcsolja és szórakoztatja az olvasót. A történet lényege, hogy három ufó megérkezik a Földre, s elhatározzák, hogy csodát építenek. Egyes feltételezések szerint a csodákat, mint például az egyiptomi piramisokat, vagy a Stonehenge-et is ufók építették. Ebből az alapötletből indul ki a regény, és azt meséli el, hogy az ufók miként akarják a csodát elkészíteni. Az indíttatásuk nagyon kézenfekvő, egyszerűen meg akarják mutatni a társaiknak, hogy mire képesek, dicsekedni, büszkélkedni szeretnének a csoda megépítésével. A tervük kivitelezéséhez lopnak egy robotot, ami látszólag megkönnyíti a dolgukat, de sokkal inkább konfliktusokat okoz. A robot felhasználásával könnyen felépíthetik a csodát, azaz felépíthetnék, ha értenének hozzá. A történetet tovább bonyolítja, hogy a hatóság üldözi is őket, mivel lopták a gépet.

– Miért épp Budapestet választottad a történet helyszínéül?

– Mostanában nagyon sokat tartózkodom Budapesten, így kézenfekvőnek tűnt, hogy Magyarország fővárosa és annak környéke legyen a helyszín. Igazság szerint bárhol játszódhatna a történet, de az akciójelenetekhez szükségem volt egy nagyvárosra. Egy autós üldözést nehéz lenne elképzelni például Kolozsváron a Jókai utcán, ahol nagy a forgalom, és állandóan belebotlasz egy piros lámpába.

– Kolozsvárt is kapható lesz a könyv?

– A kiadó már egyezkedik néhány könyvesbolttal, és remélhetőleg Erdélyben is kapható lesz a kötet. Magyarországon bizonyos szempontból könnyebben megy a könyvterjesztés, mert van két-három hatalmas könyváruház-hálózat, amely lefedi az egész országot. Erdélyben gyakorlatilag minden nagyobb városban külön kell felvenni a kapcsolatot a könyvesboltokkal. Mégis remélem, hogy itt is minél több helyen kapható lesz, mert bár a történet nem itt játszódik, de mégiscsak egy itteni ember szemszögéből mutatja be Magyarországot. Több utalás is található a regényben arra, hogy miként látja egy erdélyi magyar az anyaországot.

– Emel a könyv népszerűségén, hogy humorista tollából származik?

– Eleinte bizonyára inkább azok vásárolják majd a kötetet, akik a tévében vagy élőben láttak valahol fellépni. Mégis azt szeretném, ha egy idő után önmagában is megállná a helyét, és a sikere nem pusztán azon múlna, hogy egy dumaszínházas személy írta. Annak örülnék, ha egy idő után egymásnak ajánlgatnák az emberek, mert szórakoztatónak találták, tetszett nekik.

– Informatikusként hogyan látod a nyomtatott és az elektronikus könyv rivalizálását?

– A regény elektronikus könyv formájában is meg fog jelenni. Én úgy látom, hogy egyre nagyobb az igény a digitalizált könyvekre is. Az okostelefonok, hordozható számítógépek, elektronikus könyvolvasók egyre jobban terjednek, sokan szívesebben olvasnak így.

– Mennyi a valóságtartalma a színpadon elhangzó történeteknek, poénoknak?

– Ami kitalált dolog, azt általában úgy is tálalom: azt mondom például, hogy mi lenne, ha ez, vagy az történne. Amit pedig úgy mesélek, hogy ez velem megtörtént, az nagyjából úgy is volt. Furamód az emberek inkább az olyan történeteket hiszik kitalációnak, amelyek szinte teljes egészében úgy történtek meg, ahogyan előadom, és fordítva. Például a kalandos utam a New York-i éjszakában, ahol átvágtam a parkon és mindenféle fura alakkal találkoztam, az valóban megtörtént, de sokan azt hiszik, hogy csak kitaláltam.

– A poénok hogyan születnek? Állandóan figyelsz, hogy miből lehet tréfát faragni, vagy pedig valami történik, és egyszerűen eszedbe jut, hogy ebből milyen jó poén lenne?

– Állandóan figyelek, de persze nem lesem görcsösen, hogy miből lehetne poént faragni. Egyszerűen ha valami történik, akkor elgondolkodom, hogyan lehetne humorosan előadni. Egyszer például megláttam egy bevásárlóközpontban a nyolcas csomagolású vécépapíron a feliratot, hogy „új”. A legtöbb embernek ez természetes dolog, de nekem az jutott eszembe, hogy ki az az idióta, aki használt vécépapírt szeretne vásárolni.

– Vannak újrahasznosítható poénok, amelyekkel mindig elő lehet rukkolni a fellépéseken?

– Általában ha megszületik egy poén, akkor azzal egy ideig fellépek, majd előadom a rádióban és a televízióban. Ezután már annyira ismertekké válnak, hogy többet nem használhatom a fellépéseken. Amikor a közönség egy része már ismeri a poénokat, nem csattannak akkorát, mintha teljesen újak lennének, ezért egy idő után le kell parkolni a régi tréfákat.

– Most, hogy a könyv megjelent, gondolom, egy kicsit rápihensz, de aztán mi lesz a következő lépés?

– Egy ideje angolul is fellépek a dumaszínház keretén belül Budapesten, idővel jó lenne Angliában, vagy akár Amerikában is fellépéseket szervezni. Ez olyan célkitűzés, amibe valószínűleg több energiát is belefektetek majd. Volt már szó róla, hogy kisebb turnét szervezzünk Szlovéniába és Horvátországba, ahol angolul lépnék fel, de ezt egyelőre el kellett halasztani. Az angol nyelvű fellépéseken eleinte megpróbáltam a magyar nyelvű szöveget egy az egyben lefordítani, de aztán rájöttem, hogy másként működnek a poénok a külföldieknél, mint a magyar embereknél. Elég jól beszélek angolul, és sokat segített a színpadi rutin is. Ez legalább annyira fontos, mint a nyelvismeret. Másfelől, ha az olvasóknak tetszeni fog a regény, és látom, hogy van érdeklődés újabb kötet iránt, akkor már megvan a tervem a következő regényre is.

Szabadság

Pusztuló kövek nyomában

Címkék

bicikli túra, sport

Kereken tíz esztendővel ezelőtt, egy frissen végzett unitárius lelkész kapta meg első osztályát a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban. A fiatalember azt szerette volna, ha az osztály a tanulás és az óralátogatás mellett igazi közösséggé válhatna a középiskolai évek alatt. Sokat töprengett azon, hogy mivel is lehetne ösztönözni a tanulókat arra, hogy az elért sikerek mellett egymásra is odafigyelhessenek. Amikor belépett a tanterembe az első osztályfőnöki órán, így szólt a gyerekekhez:

Több mint harmincan vettek részt a bicikli túrán

– Azt szeretném, ha komolyan vennétek a kollégiumban eltöltött évek alatt az óralátogatást, a tanulást, de emellett szeretném, ha egymásra is figyelnétek, hogy igazi osztályközösséggé válhassatok. Ha erre odafigyeltek, akkor megígérem nektek, hogy a tanév végeztével elviszlek benneteket egy kéthetes biciklitúrára – mondta Solymosi Zsolt.

Az iskolalelkész, első osztályfőnöki órája után vásárolt egy térképet, felragasztotta a szobája falára. A térképen megjelölt néhány pontot, az elképzelt túra irányát. Többnyire lelkészi hivatalokra, egyházi intézményekre gondolt, mint lehetséges állomáshelyekre. Elképzelte, hogyan is lehetne lebonyolítani egy ilyen kirándulást, de nem gondolta volna, hogy a diákjai nagyon is komolyan veszik, ami az osztályfőnöki órán elhangzott. Ahogy teltek a hetek-hónapok, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az ígéretet be fogják hajtani rajta, így nekilátott a szervezkedésnek. Egy papucs Daciával végigjárták a tervbe vett útvonalat, hogy szemügyre vehessék azt, ami rájuk vár majd az úton. A kerékpártúra várakozáson felül sikerült. A fiatalok hihetetlen akaraterőről, kitartásról tettek tanúbizonyságot. Bár a mostani fiatalok meglehetősen mozgásszegény környezetben nevekednek, idejük nagy részét a számítógép előtt töltik, remekül teljesítettek. Az azóta eltelt tíz év alatt hét alkalommal szerveztek biciklitúrát, különböző útvonalakon. Minden évben akadnak új jelentkezők és szervezők is, de sokan többször is nekivágnak a nem mindennapi kirándulásnak. A kéthetes kerékpározás megedzi és sok mindenre megtanítja a fiatalokat.

Bicatúráról Dél-Afrikáig

– Nagyon fontosnak tartom a túrát, hiszen nem egy szabványos kirándulásról van szó, mivel biciklivel, kalandos útvonalakon járjuk Románia útjait, és ez nem mindennapi dolog. Hiszek abban, hogy emberformáló és csapatépítő jelleggel bír a túra. Megtanítja a résztvevőket közösségben élni, odafigyelni egymásra, segíteni egymáson. Bár mára már nagyon szervezett és minden téren átgondolt a kirándulás, még mindig megvan a vad és kalandos élménye, amire idén is nagyon figyeltek a főszervezők – meséli Márton Csaba-Botond, aki idén már negyedik alkalommal vett részt a biciklitúrán.

Hogy mennyire megedzi és megváltoztatja olykor az ember életét egy ilyen kalandos út, arra az egyik első résztvevő fiatal példája az élő bizonyíték. Szülei az első túrára csak azzal a feltétellel engedték el, ha a kísérő autóban ülve megy végig az útvonalon, mivel nagyon sok ízületi problémája volt gyereküknek. A fiatalember azonban, ahogyan általában a kamaszok, nem figyelt oda a szülői aggodalmaskodásra, s amint a városon kívül ért a csapat, kiszállt az autóból, kerékpárra pattant és letekerte az egész távot. Mára már bejárta kerékpárral a világot, s az idei kerékpározóknak már Dél-Afrikából üzente az interneten: milyen jó érzés látni, hogy még mindig folytatják azt a kerékpártúrát, ami által ő is megszerette ezt a sportot.

Nemcsak a résztvevők, de a szülők számára is sokat jelent ez a kirándulás. A túrázók internetes naplóján az egyik szülő elmondja, hogy mivel ma már nincs katonaság, nagyon hasznos egy olyan embert próbáló tevékenység, ahol a fiatalok kicsit megedződnek, s megtanulják, hogy mit jelent a bajtársiasság. Persze néha az irigység hangja is felcsendül egy-egy szülői hozzászóláson keresztül.

„Egyszerre jó és rossz volt látni, amint elbringáztok mellettünk, otthonmaradottak mellett! Jó, mert látszik rajtatok, hogy mennyire örvendtek a túrának, de ugyanakkor rossz is, mivel mi itthon maradtunk.” – nyilatkozza egy szülő az indulás napján, szintén az internetes naplóba.

Több mint 800 kilométer

A túra szervezése, a technikai feltételek, a támogatók változtak, fejlődtek az évek során, de a két kerék és a két láb, az mind a hét alkalommal ugyanaz maradt. Idén már 2–3 hordozható számítógéppel és mobil internetkapcsolattal rendelkeztek a fiatalok, így majdnem minden este beszámolhattak a napi eseményekről, reggel indulás előtt pedig elolvashatták a bejegyzésekhez érkezett hozzászólásokat. A harmincöt résztvevőnek majdnem a fele veterán, azaz olyan személy, aki legalább egy ilyen jellegű túrán részt vett már.

– Mint minden évben, idén is szigorú követelményeknek kellett megfelelniük a jelentkezőknek. Mivel ez embert próbáló kirándulás, már hetekkel a túra előtt nekilátunk az edzéseknek. Naponta letekerünk egy rövidebb útszakaszt, hogy edzésben legyünk, mire nekivágunk a nagy útnak. A tervbe vett útvonalat néhány nap alatt kocsival tesszük meg, hogy ne érjenek bennünket váratlan meglepetések, illetve megnézhessük a szálláshelyeket is. Persze így is adódnak váratlan dolgok az út során, de épp ettől szép és kalandos ez a túra – meséli Solymosi Zsolt iskolalelkész, aki ma már a kollégium aligazgatója.

Idén több mint nyolcszáz kilométert tekertek le a kerékpárosok. Nagyenyed, Gyulafehérvár és Szászsebes érintésével jutottak el Zsilvásárhelyre, majd Petrozsény és Hátszeg felé kerülve érkeztek vissza Tordára, Kolozsvárra. Az útvonal megtervezésénél figyelembe veszik, hogy minél több, történelmi szempontból fontos helyre jussanak el. A kerékpárosok útja gyakran elhagyatott várromok, régi, lepusztulófélben levő épületek mellett halad, innen ered a túra elnevezése is: Pusztuló kövek nyomában. Idén azonban kellemes meglepetésben volt részük, hiszen több olyan épülettel is találkoztak, ami felújítás alatt áll, így tíz év elteltével végre az épülő kövek nyomába is eredhettek.

Beavatás a torockószentgyörgyi csorgónál

Az első állomás, Torockó­szentgyörgy rituális szertartás helyéül is szolgált. A főtéri csorgó vizében keresztelték meg jelképesen a régi bicajosok az újoncokat, belemártva kissé arcukat a vízbe. A beavatási szertartás után egyre nagyobb izgalommal folytatták az útjukat a fiatalok.

Nem csupán a napi kerékpározás edzi meg a kirándulókat, hanem néha a természet szeszélyessége is igazi kihívást jelent. A hatodik napon a Lotru partján vertek tábort. Az eső egyre nagyobb cseppekben hullott, s lassan már nem maradt száraz ruhája senkinek. A helyzetet súlyosbította, hogy az egyre dagadó patak elvitte a fából összetákolt hidat is, elvágva így az utat a tábor és a személygépkocsik között, melyek a tó másik partján maradtak. Solymosi ekkor gondolt egy merészet és nagyot, és gumicsónakba szállt, hogy átszállíthassa az éjszakai táborozáshoz szükséges holmikat a kocsikból. A csónakázás azonban csakhamar vadvízi evezéssé alakult, mivel a víz sodrása majdnem elragadta őt lélekvesztőjével együtt. A problémát végül úgy sikerült megoldani, hogy kötelet vezettek át a folyó fölött, amibe kapaszkodva elkerülhették, hogy a víz sodrása elragadja a csónakosokat.

A kirándulás talán legromantikusabb és legkülönlegesebb napja az volt, amikor a csapat barlangban töltötte az éjszakát. Zsilvásárhelyen a csapat egyik része vonattal, a másik fele pedig autóval vette az irányt a Zsil völgye felé. A főszakács Petrozsényban bevásárolt mindent, ami egy torta elkészítéséhez szükséges. Miután megérkezett a táborhelyre, félrevonult szülinapi tortát készíteni úgy, hogy az ünnepelt ne vegye észre, mire készülnek a többiek. A torta természetesen bicaj formájú volt, a Bolii barlangban, az aznapi táborhelyen nyújtották át az ünnepeltnek. Az éjszakát is itt töltötték, ami talán a legemlékezetesebb este volt számukra.

Derékig a tóba

Amikor már nagyon elfáradt és elcsigázott az ember, mindig fel lehet dobni a társaságot valami őrültéggel. A kerékpártúrán az egyik legfontosabb szabály: mindig arra menni, azt tenni, amit a raj elején tekerő biciklis. Az egyik nap nem túl nagy lelkesedéssel indult. A fiatalok nagyon kimerülten és kedvetlenül ültek fel a kerékpárra. A rajvezető tudta, hogy mivel lehet jobb kedvre deríteni a társaságot. Felült a bringára, és a táborhely melletti patakba hajtott a derékig érő vízbe. A többiek kötelességtudóan követték őt a tóba, azokat is becsalogatva, akik nem fogadták kitörő örömmel az akciót. A társaság jobb kedvre derült, a kerékpárokról lemosta a sarat a patak vize, s mint később kiderült, az átázott ruhák kimondhatatlan hűsítő hatással voltak mindenkire a tűző nyári napon.

Az utolsó napon, ismét Kolozsvár felé közeledve, már a hazatérés izgalma lett úrrá a kirándulókon. Visszaérkezve a kollégium udvarára, különleges meglepetésben volt részük. A szülők, barátok terített asztallal várták őket. Mindenféle finom ropogtatnivaló és hűsítő sorakozott az asztalon, amit kimondhatatlanul jó étvággyal fogyasztottak az elcsigázott túrázók.

Amikor az ember megéri az úgynevezett „bezzeg az én időmben”kort, akkor gyakran mondja az ifjú generációra, hogy lusták, elpuhultak, kevés mozgásban van részük, és csak az elektronikus kütyük kötik le a figyelmüket. A biciklitúrások példája bizonyítja, hogy a mai fiatalok között nem csak szájbergyerekek élnek. Akadnak olyan fiatalok is, akik szeretik a kihívásokat, akik számára egy embert próbáló túra valóban jellemfejlesztő tevékenység, ami tartalmas kikapcsolódást is jelent egyben. Ők térben is el tudják már helyezni Erdély jelentősebb településeit, nem csupán a műholdas térképen.

Kalotaszegi csillagok találkozója: mézeskalács, hímzés és kimonó

Címkék

citera, matyó hímzés, mézeskalács

Magyargyerőmonostoron tartotta idén tizedik alkalommal megszervezett régiók találkozóját a Bokréta kulturális egyesület. A Kalotaszegi Csillagok nevet viselő rendezvényen igen széles skálán sikerült bemutatni a népművészeti értékeket. A rendezvényen termékbemutatás mellett több előadás is vonzotta az érdeklődőket. Ezekből többek között azt is megtudhatták a résztvevők, hogy miért tesznek tükröt a mézeskalácsszívre, honnan ered a matyóhímzés neve, és mennyi idő alatt sajátíthatja el egy felnőtt ember a rovásírás technikáját. Az előadások mellett kulturális események gazdagították a programot. Meleg Vilmos nagyváradi színművész hazafias és vallásos verseket szavalt, a szilágysomlyói Szederinda citerazenekar népdalokat adott elő, a mákófalvi amatőr színjátszó csoport pedig vidám színdarabot mutatott be az est folyamán. A vasárnapi záró istentiszteleten rendhagyó módon citerakísérettel énekelte a gyülekezet a zsoltárokat.

A vendégek egy része már pénteken este megérkezett Magyargyerőmonostorra, s vacsora után a szálláshelyük felé vették az irányt. Szombaton délelőtt a meghívottak már teljes létszámban vettek részt a kiránduláson, amelynek során megtekintették a magyarvalkói református templomot. A rövid kitérő után a jelenlévő egyesületek és alapítványok közös megbeszélése következett, majd elkezdődött a délutáni előadás-sorozat. A Bokréta Kulturális egyesület elnöke, Kovács Pali Ferenc miután köszöntötte a megjelenteket, elmondta: hálás amiatt, hogy az egyesület immár tizedik alkalommal meg tudta szervezni a régiók találkozóját, és idén sem hagyott alább az érdeklődés.

Árpád apánk és a 3D-s mézeskalács

Az első előadáson Pető Anna mezőkövesdi mézeskalács-készítő mesélt az édesség készítésének történetéről. Elmondta, hogy eredetileg a mézeskalácsot úgynevezett ütőfákkal készítették: beleütötték a tészta anyagát, amely kihozta a kívánt formát. A hagyományosan készített mézeskalácsot nem színezték, de sokkal jobban kidíszítették, mint a mai süteményeket, amelyek viszont sokkal színesebbek. Kiderült az is, hogy miért tesznek a mai napig is tükröt a hagyományos mézeskalácsszívek közepébe. Erre sokféle magyarázat létezik, de az egyik legérdekesebb hagyomány szerint, amikor Árpád lelkesítő beszédet tartott a honfoglaló magyaroknak lóháton, akkor a nyakában lógó ékszer medáljai – az uralkodásnak és hatalmának szimbólumai – úgy csillogtak a napfényben, mint a tükör. Amikor régen egy legény mézeskalácsszívet ajándékozott a kedvesének, az édességen csillogó tükör a férfiúi erőt és az oltalmazás szándékát jelezte. Pető Anna elmondta, hogy számos termékbemutatón járt már, ahol külföldiek is részt vettek, de azt tapasztalta, hogy csupán a magyaroknak jelent valami többet a mézeskalács, mint díszes édességet. Egykor ez számított az igazi vásárfiának. Amikor még a cukor nem terjedt el annyira a hétköznapi használatban, gyakorlatilag a mézeskalács volt a gyerekek számára az egyedüli édesség.

Amiképpen a díszítő népi művészetben, a hímzésben és a varrásban, úgy a mézeskalács készítésben is megtaláljuk a hagyományos formákat. A lányok a szívecskét vagy a pólyás baba formájú édességet, míg a fiúk a huszárt ábrázoló mézeskalácsot kedvelték a leginkább. Ma már persze változnak az igények és a megrendelések, így készítenek Spongya Bobos vagy Micimackós mézeskalácsot is. Úgy tűnik, ez az édességféle is reneszánszát éli, mert a különféle jellegtelen ajándékok helyett egyre divatosabb az ifjú párnak például mézeskalácsszívet ajándékozni. Születésna­pokra gyakran rendelnek térbeli formát ábrázoló süteményt, mint például a házikót vagy mozdonyt formázó mézeskalácsot.

Mátyás király és a matyó hímzés

Szintén Mezőkövesdről látogatott el a rendezvényre Keszi Mária, aki a népi hímzés hagyományairól beszélt. A matyó hímzés nevének eredetével kapcsolatban elmondta, hogy Mátyás király annak idején városi rangra emelte a települést, ami miatt igen közkedveltté vált a Mátyás név. A gyerekeket gyakran becézték Matyónak, s a környékbeli protestáns falvak népe emiatt nevezte el a Mezőkövesden, Tardon és Szentistvánon élő katolikus embereket matyóknak. Ez a ragadványnév került aztán be a hétköznapi szóhasználatba.

Mivel a mezőségi emberek meglehetősen szerény körülmények között éltek, gyakorlatilag a vászonba varrták az álmaikat. Az asztalterítőkre, párnavégekre hímezték a boldogság madarának motívumát, vagy például a kötényre cipőformát hímeztek a szegény emberek, akik még lábbelit sem viselhettek. A mintákat eredetileg csupán fehér cérnával hímezték, később a színes fonalak elterjedésével váltak tarkává a matyó hímzés motívumai is. A múlt század elején annyira túlzásba estek a népviselet díszítésében a Mezőkövesdiek, hogy az egyház szigorú intézkedéseket vezetett be. A módosabb emberek nem csupán hímzéssel, hanem mindenféle színes fémmel is díszítették ruhájukat. A szegényebbek csak nagy nélkülözések árán vehették fel a versenyt a tehetősebbekkel, ezért néha még a szájuktól is megvonták a falatot, hogy ők is csillogó ruhát ölthessenek magukra. Innen ered a mezőségi mondás is: „hadd korogjon, csak ragyogjon”. Amikor már tarthatatlanná vált a helyzet, 1925. február 27-én kiadta az egyház a rendeletet, hogy a fémdíszítéses ruhákba öltözött emberek nem léphetnek be a templom ajtaján, ezért amikor az emberek templomba mentek, levagdosták és elégették ezeket a díszítéseket. A „ragyogó égetés” néven ismertté vált rendelet végül határt szabott a féktelen magamutogatásnak.

Keszi Mária elmondása szerint akkoriban másban is megnyilvánult a módosságra való törekvés. A lányok gyakran csak az oltár előtt ismerték meg a jövendőbelijüket, mivel a házasságkötésben nem az érzelmek, hanem a föld megtartásának kényszere diktált. Elmesélt egy esetet, amikor a fiú többször is eljárt egy leányos házhoz, de a kiválasztott személy nem tudhatott semmit a készülő frigyről. Az édesapa azt mondta a leányának, hogy a legény a tehenet akarja megvásárolni. Amikor az oltár előtt az ara felismerte a legényt, akkor csak ennyit mondott szegény leány: hát, akkor én voltam az a tehén! A kirívó esetek ellenére a mezőkövesdi emberek nagyon szorgalmasak és dolgosak. Kis Zoltán harmincéves korában költözött Miskolcról a mezőségi településre, már több mint tíz éve él ott, és elmondása szerint itt tanulta meg igazán, hogy mit jelent a kétkezi munka.

A vetített képes előadásokon Vas Géza képeit tekinthette meg a közönség. A fényképeken keresztül a szerző bemutatta a kalotaszegi népviseletet, a gyermekkori viselettől kezdve egészen a lakodalmi öltözetig. Szintén vetítés által ismerkedhettek meg a résztvevők Vas Géza kazettafestői és restaurátori munkásságával. A művész ezután előadott egy hosszabb részletet Kós Károly Varjú nemzetség című írásából, amely elmondása szerint az egyik legmeghatározóbb regény az életében, és kifejezte: milyen öröm számára, hogy éppen itt idézheti fel az említett művet, amely a település lakosairól szól.

Japán népviselet Kalotaszegen

Érdekes színfoltot jelentett az előadások sorában Seiko Tanizaki japán néprajzkutató előadása. A japán népviseletet, a kimonót mutatta be, és elmondta, hogy a második világháború után egyre kevesebbet hordják a japánok a népviseletet. Különleges ünnepek alkalmával, újévkor, vagy a halottak napján, amit ők augusztusban tartanak, még magukra öltik ugyan a kimonót, de sajnos az amerikai stílusú öltözködés a divatos a szigetországban. A második világháború nem csak a népviseletre, de az emberek táplálkozási szokásaira, mentalitására is nagyon rossz hatással volt. Nagyon kevesen gyakorolják ősi vallásukat, a sintoizmust vagy a buddhizmust. A hagyományos japán ételek helyett is egyre inkább a gyorséttermi ételeket részesítik előnyben. A japán hölgy egyben székely asszony is. Egyetemista korában kezdett érdeklődni a magyar néprajz iránt, és először Budapesten, majd Kolozsváron tanult néprajzot. Itt ismerkedett meg jelenlegi férjével, hétéves gyermekükkel jelenleg Székelyudvarhelyen élnek. Arra a kérdésre válaszolva, hogy szerinte melyik nyelv nehezebb, a japán, vagy a magyar, elmondta: az írás japánul, a fogalmazás magyarul nehezebb. Egy átlag polgár a több ezer japán írásjelnek csupán egy részét ismeri, és a hetedik vagy nyolcadik osztály elvégeztével jut oda, hogy például egy újságot elolvasson.

A vetített képes előadások után a résztvevők átvonultak a régi parókia udvarára, és az est a szabadban folytatódott. Meleg Vilmos nagyváradi színművész hazafias és vallásos verseket adott elő. A több mint félórás pódiumműsort figyelemmel és némi meghatottsággal hallgatta végig a közönség. Az est egy vidám színdarabbal folytatódott. Mákófalváról érkeztek a színjátszócsoport tagjai, akik Zilahi Lajos Szénapadlás című vidám jelenetét adták elő. Ezután kalotaszegi népdalokat énekeltek azok a mákófalvi asszonyok, akik egyben a finom ételeket is főzték a vendégeknek, kétszeres tapsot aratva ezáltal a közönségtől. Kudor István, a Bokréta Egyesület alelnöke emléklapokat adott át az előadóknak.

A Szederinda citerazenekar zárta az estet néhány népdal és komolyzenei feldolgozás előadásával. A zenekar másnap a templomban is fellépett. Az istentiszteleten a gyülekezet rendhagyó módon ezúttal nem orgona-, hanem citerakísérettel énekelte közénekként a 25. zsoltárt. A zenekar vezetője, Gáspár Attila zenetanár elmondta, kevesen tudják, hogy Kölcsey a Himnuszt eredetileg a 130. zsoltár dallamára írta, így ennek megfelelően énekelték el a citerás fiatalok a nemzeti imádságot. A zenekarvezető azt is közölte, hogy egykor a zenét és költészetet nem lehetett különválasztani. Arany János versei azért annyira ritmusosak, mert mindegyiket egy magyar népdal dallamára írta. A Walesi bárdokat pedig egy régi skót ének dallamára szerezte a költő. Az ősi zsoltárok ezen a régi hangszeren páratlan akusztikai hatást nyújtottak az istentisztelet résztvevőinek.

Előadás után azt is megtudhattuk, milyen nagy hatást gyakorol a hangszertanulás a fiatalokra. A zenekar tagjai általános iskolás gyerekek, akik másodikos korukban ismerkedtek meg a citerával. Azóta Kézdivásárhelytől Bécsig bejárták a nagyvilágot, és előadták a magyar népi és vallásos énekeket. Gáspár Attilla elmondása szerint sokkal nyitottabbak és szélesebb látókörrel rendelkeznek ezek a fiatalok, mint a velük egykorúak. A zene, a számos idegen helyen történő fellépések által egyszerűen kinyílt számukra a világ. A találkozó végén Sinkó Kalló Katalin kifejezte háláját aziránt, hogy a rendezvényen minden szépen és rendben zajlott le. Megköszönte az előadók és a hallgatóság részvételét, de elmondása szerint elsősorban Istennek ad hálát azért, hogy mindenki épségben megérkezhetett és minden békében zajlott le.

Együtt a közös kályha melegénél

Címkék

kalotaszegi népi építészet, udvari kemence

A technika fejlődésével és a közízlés változásával a régi építkezési szokások egyre inkább háttérbe szorulnak. Önmagában véve nincs azzal gond, hogy változik az építkezési stílus, a probléma gyökere inkább abban rejlik, hogy a modern építkezésből sok helyt hiányzik a településrendezési terv. Mindenki magasabb és cifrább hajlékot szeretne magának építeni, hogy az ő házát csodálják meg inkább, és ne a szomszédét. A vidéki építkezési ízlés tragikus megromlására a legszomorúbb példa Bánffyhunyad, ahol a pléhpaloták egymást érik a város szélén. Nemrég Nádasdarócon olyan tábor zajlott, amelynek keretében éppen arra fektették a hangsúlyt, hogy a hagyományos építkezési szokásokkal ismertessék meg az érdeklődőket. Az udvari kemenceépítő táboron keresztül az alábbiakban kicsit visszatekintünk a kalotaszegi népi építkezési szokásokra is.

Kolozsvártól 25 kilométernyire, északnyugati irányba található Kalotaszeg egyik legkisebb falvacskája, Nádasdaróc. A Nádas menti kis település nevének nem csak hangzása, de jelentése is igen érdekes. A magyar nyelvtörténeti szótár szerint a daróc olyan vadász, akinek vadbőrnyúzás, szíjhasítás a mestersége, emellett ő távolította el a vadtuloknak a szarvát is, amelyből kürtöt faragtak. A településen kívül a Nádas- és a Daróc-patak között a lehangoló ipari környezetben szerényen, de büszkén emelkedik ki a magas fák közül a kis középkori templom. A gótikus összhatású hajlék kissé fura arányú, aminek az a magyarázata, hogy a megmaradt épület egy sokkal hatalmasabb gótikus templomnak a szentélye. A 16. században elpusztult templom megmaradt részét alakították át. Sok helyen látunk Erdélyben olyat, hogy a templom külön épült a haranglábtól, ilyenkor szokták tréfásan kérdezni a falubelieket, hogy ugyan mikor házasodik már össze a templom a toronnyal. Nádasdarócon nem csak hogy nem házasodott össze, de még össze sem költözött. Mivel a templom kissé félre esik a falutól, a 18. században épült a harangláb, amely vasárnapról vasárnapra hívogatja az atyafiakat a templomba.

A kis falucska a kalotaszegi kisebb közösségekhez hasonlóan éli mindennapjait. A kiöregedőfélben lévő település száztíz lelket számlál, és bár több az idős személy, azért a középkorú és fiatal generáció is megtalálható itt. Egy ilyen kis közösségben talán még fontosabb az összetartozás, a közösségépítés, mint a nagyobb településeken. A falu református lelkipásztora, Juhász Klára ezt tartotta szem előtt, amikor a hagyományostól kissé eltérő tábort szervezett Nádasdarócon. Augusztus első felében több mint egyhetes udvari kemenceépítő tábor zajlott a faluban. A lelkésznő már régebbről ismerte Liksay Péter kemenceépítő és fafaragó mestert, akivel idén közösen szervezték meg a tábort. Több mint egy hét alatt építették fel az udvari kemencét a parókia udvarán, amelyet elsősorban közösségi alkalmak, rendezvények megszervezésekor szeretnének használni.

Az egész falu lázasan épített

A nem mindennapi építmény elkészítése a falu apraját-nagyját megmozgatta. A fiatalok ott kíváncsiskodtak a mesteremberek és tanulni vágyók körül, hogy szemügyre vehessék, miként is készül egy ilyen alkalmatosság. Mivel egy sütő elkészítése nem egyszerű feladat, és csak egyet lehet elkészíteni ilyen rövid idő alatt, ezért a tábor is kisebb volt: mindössze tizenöt résztvevőt tudtak fogadni, ezek szinte a világ minden tájáról érkeztek Nádasdarócra. Többek között Amerikából és Oroszországból is jöttek. A faluból is jelentkezett egy gyerek, aki nem csupán kíváncsiskodott és nézelődött, mint a többi pajtása, hanem derekasan ki is vette a részét az építésből.

A tábor vezetője elmondja, hogy bár egy időben szinte teljesen eltűntek az udvari kemencék Magyarország területén, az utóbbi időben megint egyre többet lehet látni.

– Jó ideig, csupán az alföldön lehetett itt-ott találkozni egy-egy udvari kemencével, a 90-es évek után azonban megint kezdtek elterjedni. Magyarországon léteznek úgynevezett OK tanfolyamok, azaz országos képzés, ennek keretében kemenceépítésre is lehet jelentkezni. A tanfolyam két évig tart, hátránya azonban, hogy többnyire csak elméleti oktatás folyik, ritkán nyílik alkalmuk a tanulóknak, hogy az építési folyamatban is részt vegyenek. Itt azonban mindenki kiveszi a részét a munkából, és a saját szemükkel láthatják, hogyan is nő ki a földből egy kinti sütő.

A kemence búbját csúcsosra formálják

Bár amikor a kemence elkészül, nem látszik, mégis komoly alapot kell ásni neki, hogy az eső el ne mossa. A tábor első napján ki is vájták az alapnak szánt gödröt. Aztán jött sorra a kemence többi része is, és lassan már csak az a művelet maradt hátra, hogy a kemence búbját csúcsosra formálják, amihez a hagyományos forma megtartása érdekében ragaszkodott a mester. Elmondása szerint nem csupán kalácsot vagy süteményeket lehet majd készíteni benne, hanem különböző húsokat, töltött káposztát is, sőt aki valami igazán ínyenc dologra vágyik, az gyümölcsöt is aszalhat benne. A kis közösségben ennél sokkal többet is jelent egy ilyen sütő eszköz.

A kemence búbját csúcsosra formálják

A közösség is felmelegszik

– A mai világban, amikor gyakran szó nélkül mennek el egymás mellett az emberek, sokat számítanak az olyan alkalmak, amikor a falusiak összeülhetnek egy kis sütögetésre. Ez nem csupán az ételeket, de a közösséget is felmelegíti. Remélhetőleg itt a faluban is sok olyan alkalom, rendezvény lesz, amikor közösen készíthetik el a finom ételeket – értékelte a mester.

Ma már nem csak a hagyományos építőanyagokat, az agyagot és a téglát használják a mesteremberek. Az üveggyapot, cement és a mai modern vakolóanyagok tartósabbá teszik a kemencét is. A hagyományos anyagokból épített kemencék fölé többnyire valamilyen fedelet is építettek, hogy ne érje az eső. Az időjárás és a hőtágulás meggyengítette a sütőt, ezért minden évben újra kellett tapasztani. A tábor alkalmával megépített kályha esetében erre nem lesz szükség, hiszen födelet sem húznak feléje, és valószínűleg még hosszú ideig tapasztani sem kell majd.

A lelkipásztor nagyon szeretné, ha valóban egy kicsit közösségformáló ereje is lenne ennek a kemencének. Mivel kimondottan közösségi rendezvények alkalmával fogják használni, ezért majd szervezni is kell olyan alkalmakat, amikor összeülhet a falu apraja-nagyja egy kis sütésre, főzésre.

Hagyományápolás, kemencefajták

Nem csupán közösségformáló, hanem hagyományápoló is volt a Nádasdarócon megszervezett tábor, hiszen a Kolozsvár környéki falvakban is egyre kevesebb kemencével lehet találkozni, legalábbis olyannal, amelyet rendszeresen használnak. Pedig a kalotaszegi tüzelőberendezések igen változatosak kialakításuk és használatuk terén. Léteznek kifejezetten kenyérsütést szolgáló kemencék, szoba fűtésére, ételek melegítésére épített fűtők, de vannak úgynevezett többfunkciós darabok is, amelyek nem csak használati értékük szempontjából jelentősek, de a ház különleges díszei is egyben.

A helyük is rendre kiszorult az építkezési szokások megváltozásával. Amikor még csak úgynevezett egyterű épületek voltak, akkor a kemence bent volt a házban, s a család ott aludt, ott élt mellette. Amikor már módosodtak az emberek, és kétterű házakat alakítottak, építettek, akkor már a kisebb szobába került a kemence is, és vele együtt az öregek is hátrébb húzódtak. Aztán már teljesen külön lakrészben építették és használták a kemencét. Némely helyen a csűr egy részét építették úgy, hogy oda lehessen felhúzni a sütőt vagy az üstöt, amelyben a szilvaízt főzték. A búbos kemence is a legjellegzetesebb kalotaszegi sütők közé tartozik, ebből talán kevesebb található, mint a többi tüzelőberendezésből. A kemence és a fal közötti kis helyet nevezték puciknak, ide zavarták gyakran a gyereket, ha valami rossz fát tett a tűzre, s ráförmedtek: takarodj a pucikba! Ez volt a régimódi sarokba állítási forma.

Minden étek ízesebb, ha ilyen módon rakott kemencében készül

Napjaink modern építészete arra irányul, hogy kifejezze a családok tehetősségét, módosságát. Mindenki megpróbál valami szebbet, nagyobbat építeni, hogy kitűnjön a sorból, és lassan észre sem vesszük, hogy lényegében ezzel uniformizálódunk. Talán az építkezések elfajulására a legszomorúbb példa Bánffyhunyad, ahol a pirosban álló cifra paloták egyre-másra nőnek ki a földből, mint a gomba. Pedig talán mást is jelent egy-egy ilyen régi darab, nem csupán a módosság kifejezését. Gondoljunk csak bele, mennyivel hasznosabb és barátságosabb egy modern építőanyagokból rakott udvari kemence, mint az amerikai mintára elszaporodott grillsütők. Ezen is meg lehet sütni ugyanazokat a húsételeket, sőt még annál többet is. Hiszen nem csak a kemence tüze kell hogy lobogjon, hanem néha a közösségépítés céljából az sem ártana, amit József Attila javasolt: Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni, hogy felmelegednének az emberek.

Szabadság

Magyar vagyok, magyarnak születtem…

Címkék

honosítás

És mivel árulók, és gonosztevők uralkodtak néha felettem így történhetett, hogy kívül rekedtem a saját hazámon. Nem, nem revizionista felhangot szeretnék megütni, az nem a kenyerem, csupán a héten nagy örömömre kicsit megelőzve Tempfli atyát én is megkaptam a magyar állampolgárságot. Már előtte egy héttel felhívtak, s magamban azon morfondíroztam, hogy vajon mit is fog jelenteni nekem ez az új státusz. Igazság szerint, ha az egyik konzul, aki jó barátom nem biztatott volna, akkor ki tudja, hogy mikor kerítettem volna rá sort. Talán soha. Így azonban összeszedtem én is év elején a szükséges iratokat, és leadtam. Ebből ne legyen baj. Ha én nem, talán majd a gyermekeim hasznát veszik annak, hogy igazi magyarok lettek. Szóval magamban tanakodtam, hogy mitől lesz más, vagy új ez az élethelyzet. Nagyobb magyar leszek-e attól, hogy papírom is van róla? Kíváncsian vártam, hogy milyen is lesz majd a ceremónia. Aztán igazság szerint akkor jöttem rá, hogy mit is jelent számomra ez a dolog, amikor a konzul megszólította az egybegyűlteket: kedves honfitársaim!

Ekkor döbbentem rá arra, hogy eleddig bármilyen alkalommal szólította meg egy közjogi méltóság a nemzetet, nekem soha nem mondott semmit ez a köszöntés. Valahogy furcsán, másképp csengett most ez a szó. És annak is örvendtem, hogy kifejtette a konzul: semmivel nem több az, akinek megvan az állampolgársága, mint az aki nem igényelte. Milyen igaz, valóban nincs különbség. Csupán számomra csengenek másként bizonyos szavak, attól még ugyanaz maradok, aki voltam.

Aztán arra gondoltam, milyen jó lenne, ha papírral, vagy papír nélkül, de normális magyarok tudnánk lenni. Van ugyanis a magyar fajtának két fő tábora. Az egyik a szabadosok tábora, akik felszisszennek a himnusz hallatán, sokallják a miniszterelnök háta mögött lógó nemzeti színű lobogókat, tetemcafatnak nevezik a szent jobbot, s mesebeli tojó szárnyasnak a turult. Ők azok, akik éltetik Kolozsvár főterének egyen-szürkévé alakítását, akik nácikat látnak mindenfele. Az ember általában elfogadja azt aki, ami. Férfinak, nőnek, fehérnek, feketének, lengyelnek, románnak, magyarnak. Legjobb esetben. Ha valaki elégedetlen, netalán meghasonló önmagával szemben, azt a pszichiátriai úgy nevezi: skizofrénia.

Aztán ott van a másik tábor is. Az Árpádsávosok, gárdisták, az őrültmagyarkodók, akik szerint Jézus magyar volt, sőt talán még Ádám és Éva is. Aki állandóan önmagát helyezi előtérbe, aki mindenki másnál nagyobbnak, szebbnek, jobbnak tartja magát, azt pedig szintén a pszichiátria nevezi narcisztikus személyiségzavarnak.

Hogy melyik súlyosabb lelki probléma a másiknál, annak elbírálását inkább a pszichológusokra bíznám. Én inkább csak halkan és szerényen tenném fel a kérdést: muszáj túlzásokba esni, muszáj táborokra osztani az amúgy is megosztott, sokszor szűklátókörű kis nemzetünket? Nem lehetnénk, mindenféle jelző, gúnynév, vagy politikai hovatartozás megnevezése nélkül egyszerűen csak magyarok?

Hogyan születik a búbos kemence?

Nádasdarócon nem mindennapi tábor zajlik.  Az öt naposra tervezett rendezvényen kinti kemencét építenek a résztvevők. Liksay Péter kemenceépítő és fafaragó mester  irányítja a munkálatot. A búbos kemencét a Nádasdaróci gyülekezet használja majd közösségi rendezvények alkalmával.

Tajvanból és Hongkongból jöttek mezőségi táncot tanulni

Húsz év elteltével sem lankadt az érdeklődés a népi hagyományok iránt: idén is több mint háromszáz résztvevő jött el Válaszútra, hogy a néptánc és népzene világában feledje el a hétköznapi gondokat. Az augusztus 7. és 14. között zajló rendezvény a mezőségi táncok és népdalok iránt érdeklődők számára nyújt tanulási, illetve továbbfejlődési lehetőséget. Kezdő és haladó csoportokban, napi nyolc órán át történik az oktatás, este pedig táncházzal zárul a napi program, ahol jó hangulatban, „informális” keretek között gyakorolják a táncos lábú táborozók az aznap tanultakat. A táborba a világ minden részéről, többek között Tajvanból és Hongkongból is érkeztek érdeklődők, akik Magyarpalatkára is ellátogatnak, hogy kegyeletüket fejezzék ki a mezőségi népzene egykori művelői, Kodoba Márton és Kodoba Béla sírja előtt. A népdaloktatásban maga Kallós Zoltán is részt vesz, emellett naponta érkeznek adatközlők a környező mezőségi falvakból.

A mezőségi néptánc- és népzene-tábor iránti érdeklődés annak ellenére sem lankadt, hogy a válaszúti rendezvény idén már a huszadik születésnapját ünnepli. Az egyhetes táborba elsősorban erdélyi és magyarországi résztvevők jelentkeztek, de több európai országból, ezen kívül az Egyesült Államokból, Tajvanból és Hongkongból is jöttek a néptánc és népzene iránt érdeklődők.

Németh Attila, az egyik szervező elmondása szerint a magyar népzene népszerűsége nem kopott meg az utóbbi évtizedekben, sőt egyre nagyobb érdeklődést tanúsítanak a külföldiek is. Idén például egy olyan svéd néptánccsoport látogatott el Válaszútra, akik az otthoni fellépéseik során többnyire magyar táncokat mutatnak be.

A résztvevők napi nyolc órában intenzív oktatáson vesznek részt, este pedig a táncházban gyakorlatba is ültetik, amit tanultakat. Ugyanakkor körülbelül negyven személy tanul brácsán, hegedűn vagy nagybőgőn játszani a Bánffy-kastélyban, bár a helyi önkormányzat tulajdonában lévő épület sajnos meglehetősen elhanyagolt állapotban található.

A tánctábor történetében az eltelt évek alatt egy generációváltás is lezajlott a szervezők elmondása szerint: azok a néptáncosok, akik még a kezdeti időszakban ismerkedtek a hagyományokkal, jelenleg már a családosok számára megszervezett táborba látogattak el gyermekeikkel együtt. Egyébként elsősorban a fiatalokat vonzza a zene és a tánc, de akad olyan személy is, aki hatvanévesen adja a fejét tánctanulásra.

A múzeumlátogatás szintén része a napi programnak. Egy esztendeje sikerült hivatalosan is megnyitni a néprajzi értékeket felsorakoztató múzeumot, ahol a magyar, román, illetve a szász népviselet értékes darabjai is megtekinthetők. A múzeum nem csupán a táborok ideje alatt, hanem egész évben várja a látogatókat.

A csütörtök délelőttöt ez idáig hagyományosan a pihenésnek szentelték a táborozók, ugyanis az intenzív táncolás komoly fizikai próbatételt is jelent egyben, és a hét közepére kissé elfáradnak a résztvevők. Idén a szokásostól eltérően viszont egy emléktúrát szerveztek a pihenőnapra. A Magyarpalatkai Banda a táncházmozgalom egyik legismertebb és legkedveltebb adatközlő vonószenekara, ennek két elhunyt tagjára: Kodoba Mártonra és Kodoba Bélára emlékeznek a táborozók, nemcsak koszorúk elhelyezésével, hanem muzsikaszóval is. Az egyhetes rendezvényt hagyományosan a vasárnap esti gálaműsor zárja majd.

Huszadik Mezőségi Tánctábor

Már javában zajlik a huszadik alkalommal mezőségi tánctábor. Napi nyolc órában zajlik az intenzív táncoltatás, emellett hegedűn, brácsán és nagybőgőn is játszhatnak a zenekedvelők. Alig egy esztendeje hivatalosan is megnyitották a néprajzi múzeumot, szabadidejükben ezt is megtekinthetik a néprajzi értékek iránt érdeklődők.